A Spotify podcastfelelőse szerint Harry hercegék szélhámosok

2023. június 19. – 09:05

Másolás

Vágólapra másolva

A Spotify-podcastok innovációért és monetizációért felelős vezetője, Bill Simmons a saját podcastjában kommentálta a hírt, hogy múlt héten a cég szerződést bontott Harry herceggel és Meghan Markle-lel. Bár a szakítást bejelentő nyilatkozat meglehetősen semmitmondó volt, Simmons a műsorában már kevésbé finomkodott a szavakkal, egyenesen „szélhámosnak” nevezve a hercegi párt.

A cég június 16-án jelentette be, hogy közös megegyezéssel felbontotta a Harry herceggel és feleségével, Meghan Markle-lel kötött podcast szerződést, ami becslések szerint 25 millió dollárt (8,5 milliárd forintot) ért. A hercegi pár Archewell Audio nevű vállalkozása még 2020-ban írt alá a Spotifyjal, de az elmúlt három évben csak egy sorozat készült el, Archetypes (Archetípusok) címmel. A 12 részben Meghan Markle beszélgetett olyan hírességekkel, mint Trevor Noah, Mariah Carey és Serena Williams. Bár a toplistákon kezdett, a hírek szerint a sorozat végül mégsem hozta a várt számokat, ezért a pár várhatóan nem kapja majd meg a szerződés teljes értékét.

Bár a szerződésbontás okait sem a Spotify, sem a hercegi pár nem részletezte, Simmons (aki csak 2022-ben került a Spotifyhoz, miután a platform megvásárolta a médiavállalatát) a Bill Simmons Podcast című műsorában már nyíltabban fogalmazott:

„Bárcsak részt vettem volna a »Meghan és Harry elhagyja a Spotifyt« tárgyaláson. Kibaszott szélhámosok. Ezt a podcastot kellett volna elindítanunk velük. Egyik este le kéne innom magam, és el kellene mesélnem annak Zoom-hívásnak a történetét, amikor Harrynek próbáltam meg segíteni egy podcastötlet kidolgozásban. Ez az egyik legjobb sztorim. Basszák meg. Szélhámosok” – mondta.

Simmons már korábban sem rejtette véka alá a véleményét a házaspárról. 2022 januárjában például azt mondta Harry hercegről, hogy:

„A kibaszott Montecitóban élsz, nem csinálsz semmit, csak dokumentumfilmeket és podcastokat árulsz, miközben senkit nem érdekel, hogy mit mondasz bármiről, kivéve, ha a királyi családról beszélsz, és panaszkodsz rájuk.”

A Spotify 2020-ban kezdett terjeszkedni a podcastpiacon, és egy nagy rakás pénzt elköltöttek arra, hogy a legnépszerűbb podcastosok náluk gyártsák a tartalmaikat. Kicsivel később botrány is lett abból, hogy Joe Rogan (az egyik legismertebb műsorgyártó, akiért 100 millió dollárt fizetett a cég) podcastjában eluralkodott az oltásellenesség és a vírusszkepticizmus. Emiatt akkor még Harry herceg és Meghan Markle is kritizálta a céget. Erről itt írtunk bővebben.

Év elején már a Spotify vezérigazgatója, Daniel Ek is elismerte, hogy hibát követtek el, amikor közel 1 milliárd dollárt öntöttek a podcastbizniszbe. Ek szerint sem volt jó döntés ekkora összeget invesztálni a területbe, és megígérte a cég befektetőinek, hogy a jövőben sokkal körültekintőbbek és elővigyázatosabbak lesznek a hasonló beruházások tekintetében.

A hónap elején a Spotify bejelentette azt is, hogy 200 munkahelyet szüntet meg podcastgyártó ágában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!