Az OLAF tavaly 15 esetben indított vizsgálatot magyar csalásgyanús ügyekben

2023. június 7. – 08:30

Másolás

Vágólapra másolva

Az EU Csalás Elleni Hivatala (OLAF) nyilvánosságra hozta éves jelentését, ez alapján 2022-ben 15 vizsgálatot indítottak magyar csalásgyanús ügyekben, ebből tíz esetben valamilyen pénzügyi következményre tettek javaslatot. A vizsgálatban nemcsak az EU-tagállamokat vetették össze, hanem azokat az országokat is, ahol az uniós forrásokat felhasználják, írja a Hvg.hu.

Magyarországon történt az OLAF által észlelt legtöbb szabálytalanság az európai strukturális és beruházási alapok, valamint a mezőgazdasági és vidékfejlesztési alapok területén a 2018–2022 közötti időszakban. Itt 18 szabálytalanságot tártak fel, amely az összes forrás 0,53 százalékát érintette.

Magyarország az első helyen végzett az olyan pénzügyi szabálytalanságok terén is, ahol a saját források rovására elszenvedett károkat vizsgálják, ez jellemzően a vám- és adóbevételekkel kapcsolatos cselekményeket jelenti. Az elmúlt négy évben tíz ilyen esetet tártak fel, ez azonban az összes bevétel 18 százalékát jelenti.

A Hvg.hu szerint az OLAF 2022-es vizsgálati eredményeit így lehet összegezni:

  • 256 vizsgálatot zártak le és 275 ajánlást intéztek az érintett nemzeti és uniós hatóságokhoz.
  • 426,8 millió euró visszafizettetését javasolták az uniós költségvetésbe, és 197,9 millió euró jogosulatlan felhasználását akadályozták meg.
  • Az OLAF 192 új vizsgálatot indított a szakértői által végzett 1017 előzetes elemzést követően.
  • 71 lehetséges bűncselekményt jelentettek az Európai Ügyészségnek.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!