Vadászgép vett üldözőbe egy kisrepülőt Washington közelében

2023. június 5. – 07:08

Másolás

Vágólapra másolva

Riasztani kellett az amerikai légierő egyik vadászgépét helyi idő szerint vasárnap délután, mert egy kisrepülőgép letért útvonaláról az amerikai főváros közelében, és nem válaszolt a légi irányításnak – írja az MTI az amerikai védelmi minisztérium tájékoztatása nyomán. A vadászgépnek engedélyezték, hogy átlépje a hangsebességet, ezért Washingtonban vasárnap délután hangrobbanás volt hallható.

A Cessna Citation V típusú repülőgépet helyi idő szerint 15.20-kor fogta el a légierő F–16-os repülőgépe, és világítórakétákkal próbálta meg felhívni magára a pilóta figyelmét. A kisrepülő végül semmire nem reagált, és Virginia államban lezuhant.

„A pilóta nem válaszolt, és a gép végül a George Washington nemzeti parknál, Virginia államban lezuhant. Az észak-amerikai légtérvédelem, a NORAD az utolsó pillanatig próbált kapcsolatban lépni a pilótával” – tudatta a Pentagon.

A Cessna Tennessee államból, Elisabethtownból a New York-i Long Islandbe tartott, és egyelőre nem tudni, miért tért le az útvonaltól. A mentőegységek a baleset helyszínén nem találtak túlélőket. A Reuters híre szerint a Cessna fedélzetén négy ember tartózkodott, a gép egyébként akár 12 utas szállítására is alkalmas.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!