Agyonlőttek egy újságírót az otthona előtt a Fülöp-szigeteken

2023. május 31. – 12:46

Másolás

Vágólapra másolva

Agyonlőttek egy rádiós újságírót szerdán a Fülöp-szigetek középső részén lévő Kelet-Mindoro tartományban – írja az MTI.

A helyi rendőrkapitány beszámolója szerint Cresenciano Bunduquinre ismeretlenek motorbicikliről nyitottak tüzet, az egyik támadó menekülés közben meghalt, miután az újságíró fia – az üldözés során – elütötte az autójával. A másik elkövetőt keresik, a gyilkosság indítékait egyelőre nem tudni.

Ifjabb Ferdinand Marcos elnök 2022-es hatalomra kerülése óta ez a harmadik újságíró-gyilkosság az országban.

Bunduquin a DWRX nevű rádióállomáson és a Facebookon is készített műsorokat. A DWRX vezetője, Jester Joaquin „megalkuvást nem ismerő” embernek írta le, aki elsősorban az olajszennyezés, a törvénytelen szerencsejáték és a helyi politikusok viselt dolgai ellen emelt szót.

Joaquin szerint Bunduquin elmondta neki, hogy többször fenyegették meg, és arról is beszélt, hogy nemsokára fel akar hagyni foglalkozásával. „Békében akart élni” – mondta Joaquin.

Cresenciano Bunduquin calapani otthona előtt helyszínel a rendőrség 2023. május 31-én. Itt lőtték agyon az újságírót – Fotó: Oriental Mindoro Provincial Police Public Information Office / AFP
Cresenciano Bunduquin calapani otthona előtt helyszínel a rendőrség 2023. május 31-én. Itt lőtték agyon az újságírót – Fotó: Oriental Mindoro Provincial Police Public Information Office / AFP

Jonathan de Santos, a Fülöp-szigeteki Újságíró Szövetség elnöke kiemelte: ez a gyilkosság is újabb bizonyíték arra, hogy az országban a médiában dolgozókra még mindig sok veszély leselkedik. „Ha az elkövetőket nem vonják felelősségre, ha az áldozatoknak nem szolgáltatnak igazságot, csak tovább nő a támadások kockázata” – szögezte le.

A Riporterek Határok Nélkül nevű nemzetközi szervezet 2022-es adatai szerint a média legalább 187 munkatársával végeztek az elmúlt 35 évben a délkelet-ázsiai országban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!