Scholz megint felhívná Putyint

2023. május 26. – 10:38

Másolás

Vágólapra másolva

Olaf Scholz német kancellár kijelentette, hogy „kellő időben” ismét telefonon tervezi megvitatni az ukrajnai helyzetet Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Erről a a Koelner Stadt-Anzeiger című lapnak adott interjújában beszélt.

Scholz és Putyin utoljára tavaly december 2-án beszélt telefonon. Az egyeztetés ó körülbelül egy órán át tartott, az ukrajnai konfliktusról és annak következményeiről beszéltek. Ezt megelőzően a két vezető szeptember 13-án, szintén telefonon beszélt egymással.

A német kancellár szerint a legutolsó telefonbeszélgetésük óta meglehetősen hosszú idő telt el, „de azt tervezem, hogy kellő időben újra beszélek Putyinnal” – mondta.

Azt, hogy erre pontosan mikor kerülhet sor, nem árulta el az interjúban.

(SkyNews)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!