A Krím közigazgatási vezetője: Hat ukrán drónt és rádióelektronikai eszközöket szerelt le az orosz légvédelem

2023. május 25. – 12:25

Másolás

Vágólapra másolva

Hat ukrán drónt és rádióelektronikai eszközöket szerelt le az orosz légvédelem egy Szevasztopol elleni támadás során, számolt be erről Telegram-csatornáján Szergej Akszjonov, a Krím félsziget közigazgatásának vezetője, amit Oroszország 2014-ben csatolt el. Akszjonov szerint az éjszakai dróntámadásnak nem voltak sebesültjei.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) csütörtökön közölte, hogy megakadályozott egy terrortámadást, amelyet az ukrán titkosszolgálatok május elején, a győzelem napjának előestéjén kíséreltek meg elkövetni úgy, hogy aláaknázzák a leningrádi és a kalinyini atomerőmű távvezetékeinek több mint harminc oszlopát. A céljuk a reaktorok működésének leállítása volt.

Az FSZB három ukrán és két orosz állampolgárt is őrizetbe vett, egy negyedik ukrán ellen pedig, aki jelenleg Belgiumban tartózkodik, körözést adott ki. A tájékoztatás szerint a gyanúsítottak felrobbantották a leningrádi erőmű-távvezeték egyik tartóoszlopát, további négyet pedig aláaknáztak. A kalinyini létesítmény esetében hét oszlopra rögzítettek robbanószerkezetet.

Az orosz hatóságok különböző rejtekhelyeken 36,5 kilogramm C-4 műanyag robbanóanyagot, 61 külföldi gyártmányú elektromos detonátort, 38 időzítőt és két Makarov pisztolyt foglaltak le, lőszerrel együtt. Az FSZB szerint az ukrán titkosszolgálatok a robbanóanyag becsempészéséhez egy Lengyelországot, Litvániát és Belaruszt érintő nemzetközi kamionos útvonalat használtak.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!