Megkezdődött az ukrán pilóták kiképzése az F–16-os vadászgépek vezetésére

2023. május 23. – 18:14

Másolás

Vágólapra másolva

„Örülök, hogy több országban, például Lengyelországban, végre megkezdődött az ukrán pilóták kiképzése az F–16-os vadászgépek vezetésére, ez a folyamat időt vesz igénybe, de minél hamarabb kezdődik annál jobb, mert ez megnyitja majd az utat ahhoz, hogy az ukrán erők megkapják a védelmükhöz szükséges vadászgépeket” – nyilatkozta Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő kedden az EU-tagállamok védelmi minisztereinek tanácskozása előtt.

Egy F–16-os vadászrepülőgép a NATO légvédelmi gyakorlatán a közép-lengyelországi Łask légibázis közelében 2022. október 12-én – Fotó: Radoslaw Jozwiak / AFP
Egy F–16-os vadászrepülőgép a NATO légvédelmi gyakorlatán a közép-lengyelországi Łask légibázis közelében 2022. október 12-én – Fotó: Radoslaw Jozwiak / AFP

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szintén üdvözölte, hogy Washington szabad utat adott az ukrán pilóták kiképzésének. „Fontos lépés történt, amely részben lehetővé teszi számunkra, hogy majd vadászgépeket szállítsunk Ukrajnának” – mondta. Kiemelte, hogy a pilótaképzés nem jelenti azt, hogy a NATO a konfliktus részesévé válik, csak annyit, hogy a szövetséges államok támogatják Ukrajna önvédelemhez való jogát az orosz agressziós háborúval szemben.

Stoltenberg szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök nagy stratégiai hibát követett el Ukrajna megtámadásával, mert alábecsülte az ukrán ellenállást és a NATO-szövetségesek szolidaritását és támogatását, amelynek köszönhetően az ukrán erők már több területet is visszafoglaltak.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!