Azt állítja a nyolc év börtönre ítélt belarusz ellenzéki újságíró, hogy kegyelmet kapott

2023. május 22. – 13:52

Másolás

Vágólapra másolva

A belarusz állami hírügynökség jelentése szerint kegyelmet kapott az az ellenzéki újságíró, akit két éve egy Ryanair-gép eltérítésével fogtak el az országban – írja az AP.

„Ebben a pillanatban írtam alá a dokumentumokat, kegyelmet kaptam. Ez természetesen nagyszerű hír” – idézte a Belta állami hírügynökség az elítélt újságírót, Raman Prataszevicset.

Parasztevicset május elején 1586 vádpontban találták bűnösnék, nyolc év börtönbüntetésre ítélték. Az újságírót két társával együtt többek között zavargások szervezésével vádolták, a bűnösségét elismerte.

Prataszevics a belarusz ellenzéki Nexta újság főszerkesztője volt, a Lukasenko újraválasztása utáni 2020-as tüntetéssorozat és az arra adott brutális karhatalmi válasz után elmenekült az országból. 2021-ben Görögországból Litvániába tartott egy repülőgépen, amelyet a belarusz légi forgalmi irányítás bombariadóra hivatkozva Minszkbe irányított. Prataszevicset és barátnőjét, Szofija Szapegát a helyszínen letartóztatták, a nő később hat év börtönbüntetést kapott.

A gépeltérítésről itt írtunk bővebben.

Letartóztatása után többször is megjelent az állami médiában, ahol – egyes vélemények szerint nyomás alatt – arról beszélt, hogy megbánta a bűneit, és Lukasenko mellett is felszólalt. Nem sokkal később kiengedték a börtönből és házi őrizetbe helyezték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!