A legkülönfélébb módokon gyilkolták meg őket, most legalább vissza akarják adni nekik a nevüket

Legfontosabb

2023. május 20. – 19:51

A legkülönfélébb módokon gyilkolták meg őket, most legalább vissza akarják adni nekik a nevüket
Az Interpol hivatalos felhívása az ismeretlen áldozatok azonosítására – Fotó: Interpol / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Másfél hete szokatlan felhívást tett közzé az Interpol: 22 ismeretlen nőt szeretnének beazonosítani, akiknek a holttestére Európa-szerte bukkantak rá az elmúlt évtizedekben, és ehhez az európai lakosság segítségét kérik. A belga rendőrség hét, Németország hat, Hollandia pedig kilenc ügyet terjesztett elő, a keresett nőket 1976 és 2019 között ölték meg. Az ügy érdekessége, hogy van benne magyar szál is, ugyanis egy Hollandiában meggyilkolt nő nyomai éppenséggel Magyarországra vezetnek.

Alig egy hét alatt több mint kétszáz új bejelentést és tippet hozott a lépés.

Az akció azonban felhívja a figyelmet egy szomorú tényre is: míg az azonosítatlan férfiak a legkülönbözőbb okok miatt haltak meg, addig az azonosítatlan nők szinte mindig gyilkosság áldozatai.

Ne csak számot kapjanak a fantomképek, hanem nevet is

Az „Azonosíts engem” művelet az első olyan Interpol-akció, amelyben nyilvánosságra hozták a holttestekkel kapcsolatos információkat. Ezeket az értesítéseket általában csak az Interpol rendőrségi hálózatán belül terjesztik a világ minden táján. Részletes információkat tartalmaznak a nőkről és az ügyekről, fényképeket az azonosításban segítő lehetséges tárgyakról és néhány esetben új arcrekonstrukciókat is.

A 22 áldozat többsége 15 és 30 év közötti volt. Nevük és gyilkosuk ismerete nélkül a rendőrség szerint nehéz megállapítani haláluk pontos körülményeit. Ugyanis a most nyilvánosságra hozott személyekről elmondható, hogy mindegyikük esetében megalapozottnak tűnik, hogy gyilkosság történt. Ha bárkit sikerül azonosítani, akkor egyből újranyitják a döglött aktát, és újra nyomozásba kezdenek.

A holland rendőrség szerint egy ügy általában akkor lesz „döglött akta”, ha körülbelül három év elteltével megoldatlan marad. Hollandiában szinte minden azonosítatlan női holttest gyilkossági esetnek tűnik, míg – a rendőrség szerint – az azonosítatlan férfiak a legkülönbözőbb körülmények között haltak meg.

A megnövekedett globális migráció és az emberkereskedelem miatt egyre több embert jelentenek eltűntként az országhatárokon kívül – mondja Susan Hitchin, az Interpol DNS-egységének koordinátora. Hitchin szerint ez megnehezítheti a holttestek azonosítását, és a nőket „aránytalanul nagy mértékben éri nemi alapú erőszak” – ide tartozik a családon belüli erőszak, szexuális erőszak és az emberkereskedelem.

„Ennek a műveletnek az a célja, hogy ezeknek a nőknek visszaadjuk a nevüket”

– mondta az Interpol nyomozója. Hozzá hasonlóan a holland Carina van Leeuwen törvényszéki nyomozó is szívügyének érzi, hogy kiderüljön, kik voltak az áldozatok. Az ő története azzal kezdődött, hogy 2007-ben ellátogatott egy áldozat sírjához, hogy exhumálja a maradványokat. A temető tulajdonosa megkérdezte: és a többivel mi lesz?

Az amszterdami áldozat arcának eredeti, 1999-es rekonstrukciója és az új technológiával készült, sokkal pontosabb ábrázolás – Forrás: Netherland Police
Az amszterdami áldozat arcának eredeti, 1999-es rekonstrukciója és az új technológiával készült, sokkal pontosabb ábrázolás – Forrás: Netherland Police

Van Leeuwen ekkor döbbent rá, hogy mekkora problémát jelentenek az azonosítatlan holttestek. Azóta a halottak azonosítása lett a szakterülete, és 41 különböző okokból meghalt embernél sikerült eredményt felmutatnia. Az általa azonosított holttestek mindegyikében volt valami közös.

„Nem számított, mennyi időbe telt az azonosításuk, az összes esetben volt valaki, aki nem találta őket”

– mondta a BBC-nek. „Még ha 25 évvel később is, az emberek nagyon örülnek, hogy van valami, amit eltemethetnek, és leróhatják kegyeletüket.” De lássuk, hogy pontosan milyen esetek jelentettek kemény diót eddig a hatóságok számára.

Az ismeretlen nő, aki miatt elindult az egész

A kampányt a holland rendőrség kezdeményezte, amely egy olyan nő azonosításával küzdött, akinek holttestét 1999-ben egy folyóban úszó kerekes kukában találták meg Amszterdam külvárosában. A szemetesben talált nőt fejbe és mellkason lőtték.

A nőt akkor találták meg, amikor egy helyi férfi, Jan Meijer, csónakkal kiment a kukáért, amelyet a szomszédja szúrt ki a holland főváros peremén lévő háza melletti folyóban. Amikor azonban a kukát a csónakhoz rögzítette, észrevette, hogy az nehezebb, mint amire számított, és ahogy kihúzta a víz alól, „valami szörnyű szagot” érzett. Tűzoltóként Meijer már korábban is volt holttestek közelében. De ez a bűz rosszabb volt. Egy gyermekkori esetre emlékeztette, amikor egy levágott birka rothadó tetemét találta meg. A megérzéseire hallgatva ezért a csónakjába húzta a kukát, és hívta a rendőrséget.

Közelebbről megvizsgálva észrevette, hogy a kukát leszögezték. Amikor felfeszítették, a rendőrök mosóporos zsákokat találtak a kukába öntött beton tetején. Miután kiborították a kukát, kiesett belőle egy szürke, szoborszerű test, amelynek az egyik keze belekötött a betonba. A szemtanúk szerint ránézésre azt sem lehetett megállapítani, hogy az illető férfi vagy nő volt-e.

A felfedezését követő hetekben a rendőrség nyilvánosságra hozta a ruhájának és cipőméretének részleteit, de még mindig nem tudták azonosítani. A jobb csuklóján egy aranyszínű karórát viselt, és egy kígyóbőr mintás táskát is találtak a szemetesben. Emellett férfi ruhákat is – a rendőrség szerint ezek az elkövetőhöz tartoztak. Ezek között van egy kabát, amelyre egy piros kör alakú szimbólumot varrtak, ezt később sem tudták azonosítani.

Az akkori vizsgálat szerint a nő a 20-as évei közepén járhatott, és félig európai, félig ázsiai származású volt. A későbbi izotópos elemzéses vizsgálatok leszűkítették a nő születési helyét Hollandiára, Németországra, Luxemburgra vagy Belgiumra. Az ügyben végül egyetlen gyanúsítottat sem hallgattak ki vagy tartóztattak le, és a kezdeti nagy médiaérdeklődés hamar elapadt. Néhány év múlva a nyomozás teljesen el is halt, az ismeretlen nő pedig mára egy név nélküli sírban nyugszik egy hollandiai temetőben, a sírkert egy olyan részén, ahova azonosítatlan személyeket hantolnak el.

Carina van Leeuwen azóta próbálja megoldani a kukában talált nő rejtélyét, hogy 2005-ben csatlakozott a város első, döglött aktákkal foglalkozó csoportjához. Van Leeuwen szerint az ilyen ügyekben a válaszok megtalálása létfontosságú. „Ha nincs név, nincs történeted. Csak egy szám vagy. És senki sem csak egy szám” – magyarázza.

Miután már úgy tűnt, hogy mindent megtett az ügy érdekében, felvette a kapcsolatot néhány német és belga kollégájával. Ekkor derült ki, hogy rengeteg hasonló gyilkossági ügy létezik, azonosítatlan női áldozatokkal:

  • 1991-ben egy kútban találtak meg egy nőt, egy Leuvensebaan melletti házikóban, Brüsszeltől nem messze. A 30 és 55 év közötti nő teste két éven át feküdhetett a kútban, 154 centiméter magas lehetett, és jellegzetes csíkos pólót viselt.
  • 2002-ben egy szőnyegbe tekert, és vitorláskötéllel összekötözött nő Németországban megtalált testét nem sikerült azonosítani.
  • A legfrissebb eset pedig egy 2019-ben megtalált nőé, akit a belgiumi Liège patinás városrészén, egy parkban fedeztek fel. A 35-45 év közötti fekete nő már 3-4 hónapja halott volt mikor megtalálták. Róla sem sikerült kideríteni, hogy ki lehetett.

A tetovált nő, akinek Magyarországra és lovakhoz vezetnek a nyomai

Az esetek közé tartozik egy olyan nő, is, akinek a ruháit sikerült azonosítani, és ezeket Magyarországig visszakövetni. Az ő személyazonossága is ismeretlen maradt, holott egészen egyértelmű jegyek vannak, amelyek alapján, ha valóban keresik az áldozatot a hozzátartozói, talán már sikerült volna megoldani a rejtélyt. Az esetről már részletesen írtunk korábban, ugyanis a holland újságíró, aki elkezdte felgöngyölíteni az ügyet, elakadt, és a Telex olvasóinak segítségét kérte.

1992. június 3-án egy nő bomlásnak indult testét találták meg egy antwerpeni vízfolyásban. Az esetről beszámoló egyik régi újságcikk szerint az áldozat életkorát 30 és 45 év közé tették, hat késszúrással ölték meg. A rendőrség értetlenül állt az eset előtt, mert nemhogy a gyilkost, de még az áldozatot se tudták beazonosítani. A kétségbeesett rendőrség ekkor tette közzé az áldozat cipőjéről, pólójáról és a bal alkarján lévő jellegzetes tetoválásról készült fotókat. A tetoválás egy fekete rózsát ábrázolt, alatta egy nehezen kivehető szóval, de az R'Nick értelmetlen név, vagy szó tűnik a legvalószínűbb megfejtésnek.

Fotó: Belgian Federal Police
Fotó: Belgian Federal Police

A nőt azonban még az egyedi tetoválással se tudták azonosítani, és sorstársaihoz hasonlóan névtelen sírba került. Ügyét sokáig nem is bolygatta senki, amíg nem jött Kurt Wertelaers, aki elképesztő részletességgel kezdte el visszafejteni a nyomokat. A nő egyik ruhadarabja – DAG márkájú bőr edzőcipője – ígéretes nyomnak tűnt. Ez irányította végül Magyarország felé a belga újságíró figyelmét. Az ügy pontos részleteiről itt olvashat bővebben.

Wertelaers és a vele dolgozó csapat, a Van MeerBeeck iroda átfésülte már több ország eltűnt személyeket szerepeltető adatbázisait olyan nők után kutatva, akik életkor szerint megfelelnek az Antwerpenben talált áldozatnak, és 1992 előtt veszett nyomuk. A Police.hu-n közzétett eltűnt személy körözések között csak egyetlen nő szerepel, aki megfelel a kritériumoknak, de alig jelentettek meg információt róla. Ráadásul az ORFK Kommunikációs Szolgálata kérdésünkre még 2020 végén elmagyarázta, hogy a Police.hu-n elérhető körözési adatbázisban főszabály szerint nem szerepelnek az 1994 előtti eltűnések.

A Vaan Meerbeeck iroda a tetovált nő ügyében egyébként már többedszerre lyukadt ki ugyanazoknál a nyomoknál: Magyarország és lovassport. Most ott tartanak, hogy próbálnak olyan versenyló neveket találni, amelyek talán egyezhetnek a szokatlan tetoválás feliratával. Egyelőre azonban eddig jutottak. Talán az Interpol nyomozása az ő ügyüket is előrelendíti.

200 új tippet kaptak a hatóságok

Az akció meghirdetése után, nagyjából egy hét alatt több mint 200 tipp futott be a hatóságokhoz. A rendőrség jelezte, hogy 122 németországi, 55 belgiumi és 51 hollandiai ügyhöz kapcsolódó, potenciálisan hasznos tippet követnek nyomon – írja a BBC. „A most kapott információk több esetben is reményt adnak nekünk. Minden egyes tipp sokat számíthat az áldozatok hozzátartozóinak” – mondta Martin de Wit a holland rendőrségtől. Emellett a 22 eset közül néhányban a rendőrség olyan technológiát használ, amely a holttestek megtalálásakor még nem állt rendelkezésre, hogy növelje az azonosítás esélyeit.

A közlemény szerint már elemzik az eddig beérkezett információkat, és ha az áldozatok valamelyikének személyazonosságára fény derül, a család tájékoztatása lesz az első. Susan Hitchin, az Interpol említett DNS-egységének koordinátora azt mondta, hogy a rendőrség továbbra is arra kéri a lakosságot, hogy jelentkezzen minden olyan információval, amely „segíthet a nyomozóknak összekötni a pontokat”.

Van Leeuwen szerint az azonosítás nem elsősorban azért fontos, hogy megtalálják az elkövetőket. Számára az egész arról szól, hogy megismerhesse a nők személyazonosságát, és visszaadhassa őket a családjuknak.

„Egy személy vagy, van neved, van történeted, és a történetet el kell mesélni, még akkor is, ha a vége tragikus és szörnyű”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!