A Vodafone három év alatt 11 ezer embert küldene el, mert a cég nem teljesít jól

2023. május 16. – 10:17

Másolás

Vágólapra másolva

A Vodafone három év alatt 11 ezer munkahelyet szüntetne meg, mert a cég nem teljesít elég jól, de kedden bemutatták a távközlési vállalat fellendítésének tervét, írja a CNN.

A létszámleépítés a cég brit központját és más országokban lévő műveleteit is érintené – tette hozzá a vállalat közleményében.

„A teljesítményünk nem volt elég jó” – mondta Margherita Della Valle vezérigazgató. „Egyszerűsíteni fogjuk szervezetünket, leépítve a komplexitást, hogy visszanyerjük versenyképességünket”.

A 4iG leányvállalata, az Antenna Hungária Zrt. 51 százalékos irányító befolyást, a magyar állam tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. pedig 49 százalékos közvetett befolyást szerzett a Vodafone Magyarország Zrt.-ben januárban. A Vodafone Magyarország cégértéke 660 milliárd forint. A társaság korábban azt írta: „a Magyarországon és a nyugat-balkáni régióban meghatározó távközlési és informatikai portfólióval rendelkező 4iG, néhány éven belül a régió egyik meghatározó technológiai-infokommunikációs szereplőjévé léphet elő”.

Arról, hogy miért kínai állami óriásbankok felé adósodott el Magyarország a Vodafone megvétele miatt, ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!