Meghalt a Donyec-medencében megsebesült cseh orvos

2023. május 16. – 13:40

Másolás

Vágólapra másolva

Meghalt hétfőn a prágai Katonai Kórházban az a cseh orvos, aki márciusban súlyos sérülést szenvedett Ukrajnában – közölte a Phoenix Projekt képviselője kedden Prágában. Az orvos május 15-én, többhetes küzdelem után halt bele súlyos sérüléseibe – olvasható a Phoenix közleményében. A Phoenix Projekt létrehozását szóvivője szerint Taylor kezdeményezte, és ennek fő célja az ukrán katonákat bevezetni a katonai orvostudomány rejtelmeibe.

A többségében cseh orvosokból és mentőkből álló csapat eddig mintegy 5000 ukrán katonát képezett ki orvosi elsősegélynyújtásra. Másfelől a cseh orvosok és mentők konkrét segítséget nyújtanak a háborúban megsebesült ukránoknak is. A prágai külügyminisztérium korábbi közlései szerint Ukrajnában az oroszok elleni harcokban eddig két cseh állampolgár vesztette életét, az egyik tavaly júniusban, a másik idén márciusban. Az ukránok oldalán jelenleg több mint száz cseh állampolgár harcol az oroszok ellen. (MTI)

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!