Romániába látogat III. Károly

2023. május 16. – 14:58

Másolás

Vágólapra másolva

Nicolae Ciuca román miniszterelnök megerősítette a korábban felröppent híreket: június másodikán Romániába látogat III. Károly, az Egyesült Királyság tíz napja megkoronázott uralkodója.

Az MTI szerint a román kormányfőt az általa vezetett Nemzeti Liberális Párt keddi tanácskozása után újságírók kérdezték arról a sajtóértesülésről, hogy az erdélyi ingatlanait korábban trónörökösként rendszeresen felkereső Károly hamarosan megkoronázott uralkodóként is visszatér Romániába.

Ciuca megerősítette, hogy a látogatás szerepel a bukaresti kormány agendájában, és az általa vezetett kabinet az elnöki hivatallal és más intézményekkel közösen szerepel vállal a látogatás előkészítésében. Arra a kérdésre azonban, hogy hány napot tölt Károly király Romániában, azt válaszolta: nem tudja.

A román lapok hétfőn meg nem nevezett hivatalos forrásokra hivatkozva adták hírül a brit uralkodó közelgő látogatását, amely állítólag a bukaresti, protokolláris programon kívül Károly király Brassó megyei, Szászfehéregyházán (Viscri) található birtokára is kiterjed.

Az Adevarul című lap úgy tudja, hogy III. Károly király látogatásról a koronázási ünnepségen állapodtak meg, amelyen Klaus Iohannis elnök és felesége, valamint a Román Korona Őre címet viselő Margit hercegnő is részt vett.

Károly walesi hercegként 1998 óta rendszeres vendégnek számított Romániában, Erdélyben több házat, a székelyföldi Zalánpatakon egy falusi gazdaságot is vásárolt, ezeket szinte minden évben felkereste. A brit királyi családnak erdélyi magyar gyökerei is vannak: a király szépanyja, Rhédey Klaudia a Maros megyei Erdőszentgyörgyön született 1812-ben és az ottani Rhédey-kastélyban nevelkedett. Korábban felmerült, hogy III. Károly egyenesen „Drakula”, vagyis III. Vlad vajda leszármazottja lehet, nem áll rendelkezésre azonban elegendő információ ahhoz, hogy ezt egyértelműen ki lehessen jelenteni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!