Ezek voltak a pénteki nap legfontosabb történései

2023. május 13. – 08:14

Másolás

Vágólapra másolva
  • A nap elején az orosz védelmi minisztérium cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint az ukrán erők áttörtek volna a frontvonalak több pontján.
  • Délutánra megváltozott az álláspont, és Moszkva elismerte, hogy ukrán ellentámadásokat vertek vissza, Bahmut közelében pedig visszaszorultak.
  • A kínai külügyminisztérium bejelentette, hogy az eurázsiai ügyekért felelős képviselője hétfőtől Ukrajnába, Lengyelországba, Franciaországba, Németországba és Oroszországba látogat, „a béketárgyalások előmozdítása érdekében”.
  • Az ukrán gyerekek deportálását segítő elnököt is védené az uniós szankcióktól a magyar kormány.
  • Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy a háborújuk összhangban áll az ENSZ Alapokmányával, mert szerinte Kijev megtámadta őket.
  • Elképesztő, felháborító, botrányos – reagált Szijjártó arra, hogy a kijevi korrupciómegelőzési ügynökség szerint az OTP oroszországi divíziója támogatja a háborút.
  • Videóra vették, hogyan menekült át Bahmutnál az ukránokhoz egy orosz katona.
  • A szakadár területek oroszok által kinevezett tisztségviselői szerint az ukránok rakétázták Luhanszk régiót.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!