Vasárnaptól sztrájkolnak a német vasutasok, leáll a vonatközlekedés

2023. május 12. – 10:54

Másolás

Vágólapra másolva

A német vasúti és közlekedési dolgozók szakszervezete, az EVG 50 órás vasúti sztrájkot jelentett be, amely vasárnap késő este kezdődik, és valószínűleg erősen érinti a vonatközlekedést jövő hét hétfőn és kedden is, írja a DW.

A közlekedési szektor több különböző szakszervezete hónapok óta tárgyal a munkáltatókkal, aminek eredményeként sorozatos sztrájkok zajlottak többek között a tömegközlekedésben és a repülőtereken. Az EVG szerint a mostani sztrájk érinteni fogja a német állami vasúttársaságot, a Deutsche Bahnt (DB) is, illetve más közlekedési társaságokat, ahol az elmúlt hetekben nem történt „érdemi” előrelépés a bértárgyalásokkal kapcsolatban.

A sztrájk vasárnap este 10 órakor kezdődik, és a keddi nap végéig tart majd. A Deutsche Bahn közölte, hogy a sztrájk idejére minden távolsági vasúti járatot megszüntet.

A MÁV péntek délután közölte, mely Magyarországról induló és Magyarországra érkező nemzetközi járatokat fogja érinteni a sztrájk. Bővebben ebben a cikkben tájékozódhat >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!