Évek óta tartó vita után legalizálják az eutanáziát Portugáliában

2023. május 12. – 21:09

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszú vita után elfogadta pénteken a portugál parlament azt a törvényt, ami szigorú keretek között, de engedélyezi az eutanáziát, írja a Guardian. A jogszabály életbe lépéséhez ezt még alá kell írnia Marcelo Rebelo de Sousa elnöknek is, aki úgy nyilatkozott, alá fogja írni a törvényt.

A konzervatív és mélyen vallásos Rebelo de Sousa sokáig ellenezte a törvényt, és bár a szocialista többségű lisszaboni törvényhozás az elmúlt három évben négyszer döntött az eutanázia legalizálásáról, az elnök eddig mindig visszadobta a jogszabály-tervezetet. A pénteki, ötödik döntés után viszont már ki kell hirdetnie a törvényt, amit Rebelo de Sousa nyolc napon belül teljesíteni is fog – a rendelkezés pedig ősszel léphet hatályba.

Az eutanázia-törvény csak Portugália állampolgáraira és bejelentett lakosaira vonatkozik majd, külföldiekre nem. A törvény rendelkezései szerint olyanok kérhetnek 18 éves életkor felett kegyes halált, akik halálos betegségben, elviselhetetlen fájdalmakkal szenvednek – és csak akkor, ha mentálisan alkalmasak egy ilyen döntés meghozására. Ezen kívül az eutanáziát csak olyan esetekben engedélyezik, amikor „az orvosilag segített öngyilkosság a beteg fizikai fogyatékossága miatt lehetetlen”.

„Megerősítettünk egy olyan törvényt, amelyet már többször is hatalmas többséggel elfogadtak. Egy hosszú csata végére értünk” – nyilatkozta az AFP-nek Isabel Moreira szocialista képviselő.

Azonban még mindig megosztott a társadalom az eutanázia elfogadása ügyében: a katolikus országban csak 2007-ben engedélyezték az abortuszt, ami ellen a mai napig több orvos erkölcsi kifogást emel. „Nagy esélye van annak, hogy az eutanázia még nagyobb ellenálláshoz vezet” – mondta egy eutanáziapárti csoport aktivistája, Paulo Santos a hírügynökségnek.

Az aktív eutanázia Portugálián kívül csak Spanyolországban, a Benelux államokban, Kolumbiában és Új-Zélandon legális.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!