New Yorkban törvényben tiltanák meg a túlsúlyosok diszkriminációját

2023. május 12. – 08:14

Másolás

Vágólapra másolva

New York város olyan törvényjavaslatot fogadott el, ami betiltja a súlyon alapuló diszkriminációt, írja a BBC. Az Egyesült Államokban egyre növekszik a mozgalom, amely szerint a testméretnek a faji és nemi hovatartozással egyenrangú védelmet kell hozzárendelni.

Az elhízás mára népbetegséggé vált, kutatások szerint az Egyesült Államok lakosságának 40 százaléka túlsúlyos. A felnőttek több mint 40 százaléka (2,2 milliárd ember) globális szinten is túlsúlyos vagy elhízott.

A törvényjavaslatért kampányolók azt mondják, hogy az elhízás diszkriminációval járhat, főként a nők esetében például alacsonyabb bérekkel. A közmeghallgatások során az érintettek arra hivatkoztak, hogy nehezen igazodnak el az éttermek és színházak ülőhely-lehetőségei között, nehezebben tudnak kivenni albérletet, és negatívan érinti őket a városi kerékpárprogram súlykorlátozása is.

Shaun Abreu, a New York-i városi tanács tagja azt mondta, hogy a súlyalapú diszkrimináció „csendes teher, amelyet az embereknek cipelniük kell”. Elmondása szerint akkor jött rá, hogy a túlsúlyosok elleni diszkrimináció valódi dolog, amikor a koronavírus-karantén alatt majdnem húsz kilót hízott, és az emberek elkezdtek máshogy viszonyulni hozzá.

A javaslatot New York polgármestere várhatóan még ebben a hónapban aláírja. Az tervezet széles körben támogatott, 44-5 arányban fogadták el.

Michigan állam 1976 óta tiltja a munkahelyi súlyon alapuló diszkriminációt, és néhány más városban, köztük San Franciscóban és Washingtonban is érvényben van hasonló törvény. Állami szintű törvényjavaslatok New Yorkban, Massachusettsben, Vermontban és New Jersey-ben születtek már a témában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!