Izrael légicsapásokat mért a gázai övezetre, a palesztinok rakétákat lőttek Izrael felé

2023. május 10. – 14:03

Másolás

Vágólapra másolva

Az izraeli légierő szerdán légicsapásokat mért az Iszlám Dzsihád iszlamista terrorszervezet gázai célpontjaira. Válaszként Gázából rakétákat kezdtek lőni izraeli területek felé – írja a Reuters.

Az izraeli hadsereg közzétette az egyik légicsapásról készített felvételt. Eszerint egy olyan járműre lőttek, amivel az Iszlám Dzsihád tagjai egy rakétakilövő-hely felé tartottak. Palesztin médiajelentések szerint legkevesebb egy ember meghalt a légicsapásban – írta az MTI.

A csapások után megszólaltak a légvédelmi szirénák Askelonban és a Gázai övezettel szomszédos térségben, a palesztin fegyveresek összesen mintegy harminc rakétát lőttek ki Izrael felé. A Szderotra irányzott kilenc rakéta mindegyikét elfogta az izraeli Vaskupola légvédelmi rendszer, amelynek ellenrakétaindító-egységeit már kedden kitelepítették a veszélyeztetett területekre. A gázai rakéták után nem jelentettek izraeli személyi sérüléseket, és anyagi kár sem keletkezett.

Füst száll fel egy izraeli csapást követően Gázában 2023. május 10-én – Fotó: Ahmed Zakot / Reuters
Füst száll fel egy izraeli csapást követően Gázában 2023. május 10-én – Fotó: Ahmed Zakot / Reuters

A szerdai csapások közvetlen előzménye, hogy az izraeli hadsereg kedd hajnalban elindította a Pajzs és nyíl nevű hadműveletet, amelyben megölték a Gázai övezetben található Iszlám Dzsihád három katonai vezetőjét. A Reuters beszámolója szerint az izraeli csapásokban legalább tíz civil is meghalt.

Egy héttel korábban a terrorszervezet több mint száz rakétát lőtt ki Izraelre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!