Több száz kiskorút, köztük tízéves gyerekeket is dolgoztattak amerikai McDonald'sokban

2023. május 4. – 10:05

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államok délkeleti régióiban több száz kiskorút, köztük tízéves gyerekeket is dolgoztattak McDonald's éttermekben – írja a CNN.

Az amerikai munkaügyi minisztérium a gyermekmunkára vonatkozó törvények megsértésével kapcsolatos vizsgálat részeként állapította meg, hogy három franchise-vállalkozó, amely összesen több mint 60 McDonald's étterem tulajdonosa Kentuckyban, Indianában, Marylandben és Ohióban,

„305 gyereket foglalkoztatott, akik a törvény által megengedettnél több órát dolgoztak, és olyan feladatokat végeztek, amelyeket a törvény tilt a fiatal munkavállalók számára”.

Egy louisville-i étteremben két tízéves dolgozót is találtak a hatóság ellenőrei. A minisztérium közleménye szerint előfordult, hogy a gyerekek éjjel kettőig dolgoztak a gyorsétteremben, de fizetést nem kaptak. A McDonald's működtetője a CNN-nek megerősítette, hogy az étteremben két kisgyerek is dolgozott, akik az éjszakai menedzser gyerekei voltak, de hangsúlyozta, hogy a franchise vezetősége nem engedélyezte, hogy a konyharészlegen tartózkodjanak.

Az amerikai McDonald's alelnöke, Tiffanie Boyd a minisztérium megállapításaira reagálva azt mondta:

„Ezek a jelentések elfogadhatatlanok, mélységesen aggasztóak, és ellentmondanak a McDonald's márka egészével szemben támasztott magas elvárásainknak. Elkötelezettek vagyunk annak biztosítása mellett, hogy franchise-partnereink rendelkezzenek a szükséges erőforrásokkal ahhoz, hogy minden alkalmazott számára biztonságos munkahelyet teremtsenek, és betartsák az összes munkaügyi törvényt.”

Két éve írtunk arról, hogy akkora a munkaerőhiány az Egyesült Államokban, hogy Oregon államban már 14 és 15 éves munkaerőt toboroztak az egyik McDonald's étterembe. A helyzet a koronavírus-járvány egyik következménye volt, a korlátozások enyhítése után ugyanis az amerikai gyorséttermek komoly munkaerőhiánnyal küzdöttek, rengeteg betöltetlen állásuk volt.

A közlemény szerint a három franchise-tulajdonosnak összesen 212 754 dollár (nagyjából 72 millió forint) polgári jogi bírságot kell fizetnie a gyermekmunkát érintő jogsértések miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!