Felhagytak az állítólagos náci kincs keresésével a holland faluban

2023. május 2. – 19:46

Felhagytak az állítólagos náci kincs keresésével a holland faluban
Fémkeresővel kutatnak a kincs után Ommerenben 2023. május 1-jén – Fotó: Marcel Krijgsman / ANP / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A hollandiai Ommeren faluban felfüggesztették a keresését a második világháború idején állítólag elrejtett náci kincsnek, írja a Guardian. „Megállapítottuk, hogy Ommerenben nincs náci kincs” – mondta Birgit van Aken-Quint, a közeli Buren város szóvivője. A szóvivő szerint feltételezik, hogy a kincset valaha Ommerenben ásták el, de aztán azt valamikor elvihették onnan.

A kis holland falu nevét az egész világ megismerte, majd pedig kincsvadászok lepték el a környékét, miután kiderült, hogy egy térkép szerint náci zsákmányt rejthettek el a környékén a második világháború idején.

A holland levéltárnak 75 év után fel kellett oldania a titkosítás alól azt a térképet, amelyen egy piros X jelöli a kincs állítólagos helyét.

Fotó: Simon Wohlfahrt / AFP or licensors
Fotó: Simon Wohlfahrt / AFP or licensors

A térképpel együtt őrzött dokumentumok között szerepelt Helmut Sonder német katona 1946-os tanúvallomása is. Eszerint a nácik állítólag egy arnhemi bank 1944-es bombázása után szerezték meg a kincseket. Sonder a társaival találta meg az értékeket, amiket lőszeresdobozokba rejtettek, és 1945 tavaszán elásták azokat Ommeren közelében. A drágakövek, aranyérmék értéke mai pénzben számolva 4-6 milliárd forintnak felel meg.

A kincset már 1946-ban is keresték, de nem találták, pedig Helmut Sondert is a helyszínre hívták. Ommeren már a térkép nyilvánosságra hozatala előtt, tavaly októberben betiltotta a környéken a fémdetektorok használatát. Január eleje óta így is legalább 15 embert figyelmeztettek, akik ilyen eszközökkel kutattak a környéken.

Maga a város is hivatalos kincsvadászatba kezdett, és a régészek hétfőn még egyszer utoljára kutattak is két helyen, de csak egy régi lövedéket és egy autófelnit találtak.

Maga Helmut Sonder később arra gyanakodott, hogy az egykori rangidős tiszthelyettese titokban más helyre vitte a kincset. A történészek és a hatóságok szerint a kincs aligha van már Ommerenben, írja összefoglalójában az MTI.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!