Hősként ünneplik azt a 13 éves amerikai fiút, aki a sofőr ájulása után megállított egy iskolabuszt

2023. április 29. – 10:15

Másolás

Vágólapra másolva

Egy 13 éves fiú gyors felismerőképességének és lélekjelenlétének köszönheti egy iskolabusznyi diák, hogy megúsztak egy balesetet az egyesült államokbeli Michiganben.

A busz belső kamerás felvételeiből kiderült, hogy a járművet vezető sofőr rosszul lett, a rádión be is szólt az irányítási központba, hogy szédül, és félre fog húzódni. Ezt már nem tudta megtenni, mert elájult. A busz néhány másodpercig irányítás nélkül haladt, a szembe jövő sáv felé tartott, amikor a hetedikes Dillon Reeves odalépett a sofőrüléshez, megragadta a kormányt, és a fékbe taposott. Majd egyből odakiáltott társainak, hogy hívja valaki a mentőket.

Dillont tettéért hősként ünneplik a városában, amikor egy ünnepséget tartottak neki, a szülei is beszéltek róla. Apja azt mondta, hogy amikor felhívták a rendőrök, hogy a fia megállított egy buszt, azt hitte, hogy valami balhé történt, de utána megnyugtatták, hogy nagyon is jó dolog, amit a fiú tett. Anyja első kérdése az volt: „Honnan tudtad, hogyan kell vezetni egy buszt?” Amire az volt a válasz, hogy a fiú mindennap a sofőrt figyelte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!