Egy spanyol közvélemény-kutatásban a résztvevők 47%-a mondott igent a nyitott kapcsolatra

2023. április 17. – 17:23

Másolás

Vágólapra másolva


Úgy tűnik, hogy Spanyolországban az emberek egyre inkább kezdenek megbarátkozni a nyitott kapcsolat gondolatával, ugyanis a Centro de Investigaciones Sociológicas (CIS) márciusi közvélemény-kutatásában a válaszadók közel fele – 47 százaléka – azt nyilatkozta, hogy nem probléma, ha valakinek egyszerre több szexuális partnere van, írja az Euronews.

Ez 10%-kal több, mint legutóbb, mikor 2022 októberében ugyanerről kérdezte az emberek véleményét a kormányzathoz tartozó intézet.

A felmérésből az is kiderül, hogy a válaszadók több mint 41%-a szerint a partnerük más emberekkel is lefekhetnek, de nem alakíthatnak ki másokkal romantikus viszonyt.

A kutatás 2500 résztvevőjét az igaz szerelemről is kérdezték, és bár valóban egyre többen barátkoznak meg nyitott kapcsolat gondolatával, a többség – a válaszadók 80 százaléka – úgy gondolja, ha valaki igazán szerelmes a partnerébe, akkor abba nem fér bele, hogy mással is ágyba bújjon.

Arról, hogy mi fán terem a nyitott kapcsolat, és miért dönthet úgy egy házaspár sok közösen töltött idő után, hogy mások felé is nyitnak, ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!