Akusztikai mérések, egy öv nélküli fürdőköpeny: fordulatot remélnek egy rejtélyes eltűnés ügyében

Legfontosabb

2023. április 17. – 15:16

Akusztikai mérések, egy öv nélküli fürdőköpeny: fordulatot remélnek egy rejtélyes eltűnés ügyében
Több száz berlini rendőr keresi egy Brandenburg tartományban lévő erdőben az eltűnt Rebecca Reuscht 2019 márciusában – Fotó: Patrick Pleul / dpa-Zentralbild / ZB / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A 15 éves Rebecca Reusch 2019. február közepén a testvérénél, Jessicánál aludt Berlin Britz nevű városrészében. Reggel Jessica hamar dolgozni indult, a 15 éves Rebeccának pedig iskolába kellett volna mennie – a lány azonban eltűnt.

Hónapokon keresztül keresték Rebeccát, de nem találták a nyomát. A hatóságoknak egyetlen gyanúsítottjuk volt: Jessica férje és Rebecca sógora, Florian. Miután Jessica dolgozni ment, néhány órán keresztül csak Florian és Rebecca volt jelen a berlini házban.

A nyomozók azt sejtik, Florian megerőszakolta és megölte a lányt, holttestét pedig eltüntette egy közeli erdőben.

A férfi autóját kétszer is regisztrálták az eltűnés napjaiban egy brandenburgi erdő közelében. Nyomot azonban a rendőrök nem találtak a lány elrablására, és Rebecca családja is kitart amellett, hogy a sógornak nincs köze az eltűnéshez.

A múlt héten viszont fordulatot hozhatott egy házkutatás, ugyanis újra átvizsgálták Florian és Jessica otthonát. A német sajtó szerint a nyomozók találtak valamit, ami döntő lehet Rebecca felkutatásában – erről viszont a nyomozás állása miatt nagyon keveset árultak el.

Együtt maradt a sógorával aznap reggel

Rebecca Reusch 2003. szeptember 21-én született, szüleivel együtt Berlinben élt. Beccinek becézték, és ahogy a Wunderweib cikke írja, csak egy átlagos tinédzser volt a sok közül, aki az iskola után stewardessként vagy modellként képzelte volna el a jövőjét. Egy idősebb és egy fiatalabb lánytestvére is volt, 2019. február 17-én este a nővérénél töltötte az éjszakát.

Jessica Floriannal és az akkor kétéves lányukkal élt együtt egy családi házban. Rebecca éjjel a nappali kanapéján aludt, és úgy tervezte, hogy onnan indul majd másnap reggel vissza a belvárosi gimnáziumába.

Nővére másnap korán reggel indult el otthonról, hogy kisgyerekét a bölcsődébe vigye, majd onnan induljon tovább a munkába. Férje, Florian épp hajnalban tért haza egy esti partiból, tanúvallomása szerint pedig ezután aludni ment.

A telefonjáról kimutatott adatok szerint viszont Florian elérhető volt online aznap reggel. Sőt, az információk alapján Rebecca telefonja is utoljára reggel 8 óra előtt kapcsolódott rá a ház wifijére.

Egyelőre tisztázatlan a nyomozók előtt, mi történt a házban azokban a reggeli órákban, amikor Florian és Rebecca is otthon volt. Az viszont biztos, hogy a 15 éves lány már nem jutott el az iskolájába aznap, és a telefonján sem reagált anyja, Brigitte egyetlen üzenetére és hívására sem. Amikor Brigitte felhívta Floriant, hogy a lányról érdeklődjön, a férfi azt mondta, Rebecca már elment tőlük a fekete-fehér sportcipőjében és fehér kapucnis pulóverében.

Vele együtt pedig eltűnt minden személyes holmija, köztük a telefonja, a pénztárcája, egy bézs-rózsaszín kézitáska, egy hátizsák és egy fényképezőgép is. Szintén eltűnt nővére egyik lila gyapjútakarója, és a lány 2019. február 18. óta nem adott semmilyen életjelet magáról.

Rózsaszín Twingo, lila takaró

Aznap délután Rebecca szülei értesítették a rendőrséget, hogy bejelentsék lányuk eltűnését. Széles körű akciót indítottak a lány felkutatására, az esetet bemutatták a tévében is, azonban

a több ezer tipp és az egészen a lengyel határig futó kutatómunka nem járt sikerrel.

Pedig ahogy említettük, a rendőröknek volt egy feltételezésük arról, mi történhetett: a nyomozók elmélete szerint Florian szexuálisan zaklatta a 15 éves lányt, majd megölte, hogy eltussolja a bántalmazást. A bűncselekmény után a rózsaszín Renault Twingo típusú autójával elvitte a házból Rebecca holttestét, majd azt elásta egy brandenburgi erdőben.

A mai napig Florian az ügy egyetlen gyanúsítottja, a férfit az eltűnés után kétszer is letartóztatták – előbb 2019 februárjában, majd márciusban. Azonban mindkét esetben rövid idő után szabadon engedték, mert nem volt elég bizonyíték ahhoz, hogy őrizetben tartsák.

Holott egy közúti kamera kétszer is felvette a rózsaszín Twingót: először az eltűnés reggelén, majd másnap este 22:39-kor a Frankfurt an der Oder felé vezető A12-es főúton. A Berlintől délkeletre fekvő Wolzig erdeinél pedig a lakók láttak is egy rózsaszín Renault-t és egy gyanúsan viselkedő férfit is, aki az elmondások alapján Florianra hasonlított.

A nyomozók szerint Florian azért térhetett vissza az eltűnés másnapján a helyszínre, hogy jobban el tudja rejteni a lány holttestét. Azonban hiába kutatta át több száz rendőr az érintett erdőt és a környező tavakat nyomok után kutatva 2019 tavaszán és őszén is, nem találtak semmit.

A helyszínelők átkutatták a nyomozás során Jessicáék otthonát és Florian autóját is, utóbbiban rábukkantak a lánnyal együtt eltűnt lila takaró néhány száljára.

Ezenkívül azonban nem találtak semmilyen meggyőző bizonyítékot, Florian pedig visszautasított minden olyan vádat, miszerint ő kárt okozott volna Rebeccának. Ebben kitart mellette Rebecca családja is, szerintük ugyanis a sógor soha nem ártott volna az eltűnt lánynak.

Elképzelhető azonban, hogy a család tud olyanról, amiről a nyilvánosság nem. Rebecca apja, Bernd Reusch egy alkalommal a német RTL-nek adott interjút, ahol a riporter rákérdezett az eltűnés napjaiban az erdőkben felfedezett rózsaszín Twingóra és a benne utazó, Florianra hasonlító férfira. Bernd úgy válaszolt: „Az egész ügy egy olyan más dologhoz kapcsolódik, amiről nem beszélhetek.”

Rebecca Reusch egy, a berlini rendőrség által kiadott fotón – Fotó: Polizei Berlin
Rebecca Reusch egy, a berlini rendőrség által kiadott fotón – Fotó: Polizei Berlin

Több elmélet is keringett az eltűnésről

„Nem tudjuk és nem is akarjuk nyilvánosan megvitatni az összes olyan gyanúra okot adó tényt, ami a sógorral szemben felmerült – nyilatkozta a nyomozás idején Martin Steltner főügyész. – Ez méltánytalan lenne vele szemben. Gyanúsított lehet ugyan, de nem ítélték el.”

Ráadásul nem ez volt az egyetlen elmélet, ami felmerült Rebecca eltűnésének idején. Kezdetben gyanakodtak arra is, hogy a lány egyedül hagyta el Jessicáék otthonát, útja során pedig eltűnt. Egyik rokona is azt állította egy interjúban, hogy az eltűnése napján még látta Rebeccát egy buszmegállóban.

Az elmélet szerint Rebecca azért szökött el, mert az interneten kapcsolatba került egy vele egykorú fiúval, Maxszal. A nyomozás során viszont megállapították, hogy a fiúnak nem lehet köze a 15 éves lány eltűnéséhez.

A hatóságok a kezdetektől fogva abból indultak ki, hogy Rebecca már nincs életben – igaz, holttestet sem találtak az ügyben. A lány családja ezért továbbra is reménykedik abban, hogy egy nap majd Rebecca előkerül és hazatér.

„Már az eltűnése utáni ötödik napon arról beszéltek, hogy valószínűleg meghalt. De ezt nem fogom fel. Amikor ezt hallom, mindig elfogy körülöttem a levegő, és megáll a szívem”

mondta egy interjúban Rebecca másik testvére, Vivien.

A család kitart Florian mellett

Most mégis úgy tűnik, fordulat jöhet az ügyben: elsőként a német RTL számolt be arról, hogy a rendőrség ismét házkutatást tartott az eltűnt lány sógoránál. A berlini ügyészség szóvivője arról beszélt a tévének, hogy „annál a vádlottnál tartottak házkutatást, aki ellen még folyamatban van a nyomozás”, több részletet viszont nem osztottak meg a nyilvánossággal.

Az RTL úgy tudja, a ház körül akusztikai méréseket végeztek, feltehetően azért, hogy kiderüljön, milyen zajok juthattak ki a házból. Ezenkívül a riport szerint a friss házkutatás során találhattak egy öv nélküli fürdőköpenyt is – ami akár újabb vizsgálatok célpontja lehet, hiszen az öv felmerülhet gyilkossági eszközként is.

A tévé riportja azonban hozzáteszi, hogy mivel a hatóságok részletesen nem nyilatkoztak az ügyben, így ők is csak a sötétben tapogatóznak.

„A sógor házában mindent újra átkutattak, aki aztán magyarázatot tudott adni a fürdőköpeny hiányzó övére is. Állítólag az övet egy kisautóra kötötték, amivel Jessica és Florian gyereke játszhatott – azonban mivel az öv a vonszolásoktól koszos lett, ezért kidobták”

állítja az RTL riportere. Igaz, állítólag nem az öv az egyetlen tárgy, ami újabb kérdéseket vetett fel.

Az ügyben megint felkeresték Rebecca anyját is, akit felzaklatott az újbóli házkutatás híre, és nehezen éli meg, hogy továbbra is a családon belül folytatódik a nyomozás. A riporter szerint azonban továbbra is kitartanak Florian ártatlansága mellett.

„Nincs változás a családon belül, és a közös ünnepeket is együtt töltik – már amennyire Rebecca eltűnése után még ünnepelni tud a család” – idézi a riporter szavait az RTL. Brigitte Reusch azt mondja, csak azt kívánja, hogy a hatóságok végre találjanak megoldást az ügyben, és derüljön ki, mi történt valójában az ő Rebeccájával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!