Dél-Tirol szigorúan korlátozza a turisták számát

2023. április 16. – 14:20

Dél-Tirol szigorúan korlátozza a turisták számát
Dél-Tirol Fotó: AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Innentől szálláshelyet csak akkor nyithatnak a helyi vállalkozók, ha egy másik bezárt.

Aki telente síelni indul Olaszország felé, jó eséllyel elmegy Bolzano, Dél-Tirol kétnyelvű (olasz és német) fővárosa mellett. A gyönyörű városka és környéke, Alto Adige régió valójában télen-nyáron népszerű üdülőhely, olyannyira, hogy az „overtourisim”, vagyis a a túl sok turista ellen a tartomány immár korlátozásokat vezetett be. A barátságtalan, de a helyiek szerint szükséges lépés Olaszországban korábban csak Velencére volt jellemző – írja a Wired olasz kiadása.

A CNN cikke szerint a csodás fennsíkjairól híres Dolomitok környéke, vagyis az Olaszország északi részén található Alto Adige autonóm régió, ismertebb nevén Bolzano – Dél-Tirol a 2019-es vendégszámban korlátozta a látogatók számát, és megtiltotta az új szálláshelyek megnyitását. Új hotelt, vagy bérbeadható lakást csak akkor lehet kínálni, ha egy másik bezárt.

Az Ausztriával határos régióban 532 ezer fő a lakosok száma, de az elmúlt öt évben 400 százalékkal nőtt az Airbnb-k száma és 2022-ben 34 millió vendégéjszakát töltöttek el a vendégek. Ennek a legtöbb régióban örülnének, de Arnold Schuler, a tartomány turizmusáért felelős, politikus szerint a régió elérte a határát, több turisták nem hajlandó fogadni.

„Igen, mindig azt mondtuk, hogy a turisták régiója akarunk lenni, de egyben egy olyan hely is, ahol a helyieknek is jó élni”

– szabadkozott a szigorú korlátozásokat bevezető politikus.

Innentől minden egyes településnek meg kell határoznia a szálláshelyek számát, de emellett vannak egyéb szabályok is. Akad például olyan fennsík, amelyet teljesen elzárnak nappal az autós forgalomtól, aki meg szeretné nézni, annak tömegközlekedést kell igénybe vennie. Azért, hogy nagyon ne toljanak ki a helyiekkel, a fennsíkon lakók és akik ott szállást foglalnak, a szabály alól mentesülnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!