Több ezer ember hozzáférhetett a kiszivárgott NATO-dokumentumokhoz

2023. április 12. – 08:01

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államok nagyon komolyan veszi a kiszivárgott hírszerzési iratok ügyét, de továbbra sem tudják, hogyan kerültek az internetre – mondta az amerikai védelmi miniszter Antony Blinken külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján kedden Washingtonban.

Az MTI beszámolója szerint Lloyd Austin úgy fogalmazott, „az iratok valahol az interneten voltak, hogy pontosan hol, és hogy kinek volt ezekhez hozzáférése, ezen a ponton nem ismerjük”.

A CNN-nek nyilatkozó magas rangú hírszerzési források szerint hónapokig is eltarthat, amíg felgöngyölítik az ügyet, a kiszivárgott dokumentumokat ugyanis „rengetegen, akár több ezren” is láthatták.

A hírszerzési szivárogtatásról szóló cikkünk itt olvasható. Az amerikai szálon a legfelsőbb katonai körökig érő ügyben legalább néhány dokumentum állítólag vezérkari főnökök jelentéseiből származik. A dokumentumok közül legalább egyet meghamisítottak, így felmerül a kérdés, hogy az egyébként eredetileg hitelesnek tűnő jelentések közül melyikbe nyúlhattak még bele. Az első adag dokumentum március elején került fel egy minecraftos Discord-csatornára, egy újabb szivárgás pedig múlt pénteken jelent meg a közösségi médiában. A CNN-hez összesen 53 kiszivárgott irat jutott el, mind február közepe és március eleje között keletkezett.

A CNN információi szerint a dokumentumok a Pentagon magas rangú vezetői, köztük Mark Milley, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke számára készített napi hírszerzési tájékoztatási csomag részét képezik.

A Pentagon részéről Milancy Harris, a védelmi miniszter hírszerzésért és biztonságért felelős helyettes államtitkára fogja irányítani a vizsgálatot, ami a szivárogtatás mértékét, illetve azt fogja vizsgálni, hogy sikerült-e megfékezni, vagy vannak még titkos dokumentumok, amelyek az interneten keringenek. A Pentagon azt is felülvizsgálja, hogyan osztja szét a szigorúan titkos dokumentumokat, és hogy szükség van-e arra, hogy megváltoztassa, ki kapja meg azokat naponta. Az ügyben az igazságügyi minisztérium is nyomoz.

Egyelőre a Pentagon magas rangú tisztviselői sem tudják, ki állhatott a kiszivárogtatás mögött. A CNN-nek nyilatkozó források szerint a dokumentumokhoz sokan hozzáférhettek, és önmagában az sem gyanús, ha valaki letölti és kinyomtatja azokat.

Az azonban, hogy összehajtogatott papírlapokról készült fénykényképek szivárogtak ki, egy magas rangú tisztviselő szerint arra utalhat, hogy a szivárogtatónak nem volt felhatalmazása a dokumentumok megtekintésére.

A lapnak nyilatkozó tisztviselők szerint a szigorúan titkos dokumentumokat is ki lehet nyomtatni, de csak olyan nyomtatóra, amely szigorúan titkos számítógépekkel van összekötve. Minden nyomtató egyedi azonosítóval rendelkezik, és minden nyomtatott dokumentum nyomon követhető. Az interneten megjelent nyomtatott dokumentumok fotóit is alaposan megvizsgálják, hogy nem találnak-e rajtuk olyan jelöléseket, amelyek alapján azonosítható lenne a nyomtató, amelyről a dokumentumokat nyomtatták.

Lloyd Austin védelmi miniszter kedden azt mondta, „minden követ megmozgatnak, és megtalálják a kiszivárogtatás forrását”.

Arról is beszámolt, hogy egyeztetett Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszterrel a kiszivárgott dokumentumokról, amelyek ukrán katonai terveket is tartalmaztak, és megállapította, hogy Ukrajna nem egyetlen meghatározott tervet követ. Hozzátette, hogy az ukrán vezetést ellátták azokkal a katonai képességekkel, amelyek segítségével a továbbra is sikeres lehet a hadműveletekben.

Antony Blinken külügyminiszter hozzátette, hogy kedden beszélt Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel, akinek megerősítette, hogy az Egyesült Államok továbbra is támogatja Ukrajna erőfeszítéseit annak érdekében, hogy megvédje területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

Arra vonatkozóan, hogy az iratok között olvasható információ arról, miszerint az ukrán hírszerzés ügynökei Oroszországban és Belaruszban dróntámadásokat hajtottak végre és továbbiakat készítettek elő, azt felelte, hogy nem kommentálná Ukrajna egyes cselekményeit, amikor szuverenitásának és területi integritásának védelméről van szó. Hozzátette, hogy Ukrajnának döntéseket kell hoznia arról, miként tudja a leghatékonyabban megvédeni magát az orosz agresszióval szemben, és így hoz döntéseket arról, hogy miként tudja visszaszerezni területeit.

A kiszivárgott iratok némelyike feltárja, hogy az Egyesült Államok milyen mértékben hallgatta le kulcsfontosságú szövetségeseit, köztük Dél-Koreát, Izraelt és Ukrajnát. Lloyd Austin védelmi miniszter és Li Dzsongszup dél-koreai védelmi miniszter keleti idő szerint hétfő este beszélt egymással. A dél-koreai elnöki hivatal szerint a két miniszter egyetértett abban, hogy „a kiszivárgott Pentagon-dokumentumokban szereplő információk jelentős része kitaláció”.

Olyan dokumentumok is kiszivárogtak, amelyek az ukrán fegyverzet, a légvédelem, valamint a zászlóaljak méretének és felkészültségének kulcsfontosságú gyengeségeit tárják fel, miközben az ukrán erők éppen az oroszok elleni ellentámadásra készülnek fel – a haditerveket éppen ezért át is írhatják az utolsó pillanatban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!