Economist: Az amerikaiak Magyarországon is lehallgathattak állami vezetőket
2023. április 11. – 11:50
Magyarországot is a célpontok között említik abban az Economist-cikkben, amelyik a napokban kipattant szivárogtatási botrány fejleményeit veszi végig. (A cikk az Economist fizetős tartalmai között jelent meg, ezért csak egy rövid kivonat látható belőle.)
A brit lap szerint a legfrissebb adatok azt mutatják, hogy az amerikai hírszerzés nemcsak ukrán tábornokokról próbált információkat szerezni, hanem magyar, izraeli, dél-koreai állami vezetőkről is, de a célpontok között voltak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség és az Európai Unió egyik felügyelőszervezetének meg nem nevezett tisztségviselői is. Az Economist nem nevesíti a magyar politikusokat, és egyéb részletet sem közöl a magyar érintettségről.
Cikkünk megjelenésével egy időben azt a kérdést küldtük el a Miniszterelnöki Kabinetirodának, hogy tudtak-e az amerikai megfigyelésről, és ha igen, akkor tudomásuk szerint itthon kik voltak a célpontok. Amint megérkezik a válasz, frissítjük a cikket.
Korábban írtuk, hogy titkos amerikai és NATO hírszerzési dokumentumok kerültek nyilvánosságra egy tervezett ukrajnai tavaszi offenzíváról, illetve szigorúan titkos külpolitikai elemzésekről.
Az amerikai szálon a legfelsőbb katonai körökig ér a szivárogtatás, legalább néhány dokumentum állítólag a vezérkari főnökök jelentéseiből származik, ezeket az egyes hírszerzési szolgálatok legmagasabb katonai parancsnokaiból álló egyesített csoport készíti, amely tanácsokat ad az amerikai elnöknek is. Az első adag dokumentum március elején került fel egy minecraftos Discord-üzenőfalra, egy újabb szivárgás pedig pénteken jelent meg a közösségi médiában.