Hogyan lehet felhúzni földrengésálló épületeket?

2023. április 6. – 13:35

Másolás

Vágólapra másolva

Világszerte több mint kétmilliárd ember él földrengésveszélynek kitett régiókban. De hogyan lehet földrengésálló épületeket építeni? Erre kereste a választ a Deutsche Welle stábja, a riport alapján pedig elsősorban az anyagokon és a szerkezeten múlik, túléli-e egy épület, ha megindul a föld.

Földrengésálló építőanyagnak számít például a fa, a bambusz, de Bangladesben például jutazsákokkal erősített vályogot használtak egyes projektekhez – az erősítéssel pedig földrengésállóvá váltak az épületek. Ezzel ellentétben a téglából és agyagból készült épületek gyakran összeomlanak, és a betonépületek is veszélynek vannak kitéve, ahogyan azt a törökországi és szíriai földrengések példája is mutatta.

Ezzel kapcsolatban a riport bemutatott egy mesterséges intelligencia által vezérelt találmányt is, amivel a betonépületeket erősíthetik meg földrengés idején. Egy algoritmus ugyanis az épületre állított érzékelőkkel ki tudja számítani a rengés erejét, majd a tetőre felszerelt súlyokkal ellensúlyozni tudja azt. A módszer hasznosságáról és működési elvéről a találmány mérnöke is beszélt a DW riportjában, amit itt nézhet meg:

A videó a Deutsche Welle és a Telex együttműködésének keretében jelent meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!