Mérges kígyó tekergett a pilóta mellett, miközben háromezer méter magasan repültek

2023. április 5. – 19:18

Másolás

Vágólapra másolva

A dél-afrikai Rudolph Erasmus nem is értette, pontosan mi történik, amikor valami hűvös érzést érzett a testén. Csak akkor, amikor oldalra fordult, és látta, hogy a mellette levő ülésen egy kígyó tekereg, ami valószínűleg előtte rajta keresztül kúszott át. A probléma csak az volt, hogy mindez nagyjából háromezer méter magasan történt, Erasmus ugyanis éppen egy Beechcraft Baron típusú kisrepülőgépet vezetett Blomefontein és Pretoria között, négy másik utassal a fedélzeten.

A kígyó egy Fokföldi kobra volt, egy mérges kígyó, aminek a harapása halált is okozhat, ha nincsen kéznél ellenszérum.

Erasmus attól félt, hogy ha az utasai közül valaki meglátja az állatot, azonnal kitör a pánik. Végül úgy döntött, hogy elmondja nekik, és nem sokkal később közölte azt, amit valószínűleg egy légiutas sem szeretne: hogy egy mérges kígyó van a fedélzeten, és most megpróbálja minél hamarabb letenni a gépet.

Erasmus szerint abban a pillanatban halálos csend lett a fedélzeten. A gépet sikerült letenni Welkom városánál, nagyjából 150 kilométerre az indulástól.

A pilóta elmondta a sajtónak, hogy felszállásnál, még a földön látták, hogy egy kígyó rejtőzködik a gép alatt. Meg is próbálták elkapni, de nem sikerült. De mivel semmi nyomát nem látták, feltételezték, hogy sikerült elkergetni. A landolás után is hiába keresték, pedig még a gépet is szétszedték.

(BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!