Autóbuszokat adott át Ungváron a magyar államtitkár

2023. április 2. – 21:31

Másolás

Vágólapra másolva


Vasárnap Ungváron hat darab, jó állapotban lévő autóbuszt adott át Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. A Veszprém városa által humanitárius segélyként felajánlott 14 városi autóbusz első hat járműből álló tétele közül öt Ukrajna olyan városaiba kerül, ahol a háború következtében részben megsemmisült a buszpark.

Az ukrajnai önkormányzatok buszparkjuk jelentős részét felajánlották a hadsereg igényeinek kielégítésére, így sok esetben az alapvető szolgáltatásokat sem képesek biztosítani, így például a gyerekek iskolába szállítását sem. Magyar Levente megkért minden magyarországi érintettet, akinek lehetősége van rá, ajánljon fel jó állapotban lévő, odahaza nélkülözhető gépjárműveket, amelyek átadását a Külgazdasági és Külügyminisztérium koordinálja majd.

Fotó: Nemes János / MTVA
Fotó: Nemes János / MTVA

A látogatáskor szóba kerültek a magyar–ukrán kapcsolatok is, Magyar szerint a két ország baráti kapcsolatát az utóbbi években megzavarták azok „az itteni magyar kisebbség körüli szabályozási kérdések, amelyekben nem tudtunk egyetérteni”. Magyar abban bízik, hogy az ukrán partnerek részéről „van annyi belátás és jó szándék, ha nem is egy teljes értékű, de megnyugtató megoldáshoz előbb-utóbb el tudunk jutni”.

A Kijev mellett fekvő, a háború első napjaiban az orosz hadsereg által megszállt és lerombolt Bucsában és Borogyankában magyar állami finanszírozás révén infrastrukturális fejlesztések zajlanak, illetve fejeződtek be, amelyeket az államtitkár személyesen is felkeres.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!