Zelenszkij: Oroszország megfizet a Bucsában elkövetett bűnökért

2023. április 1. – 10:06

Másolás

Vágólapra másolva

Felelősségre fogják vonni az ukrajnai háborús bűnök miatt Oroszországot – erről Zelenszkij ukrán elnök beszélt a bucsai mészárlás évfordulóján. Az elnök péntek esti beszédében azt is kiemelte, “meg fogják találni a módját és eszközeit" annak, hogy a felelősöket megtalálják, írja az euronews.

“Mindent meg kell tennünk azért, hogy Bucsa az igazságosság szimbólumává váljon. Hogy minden orosz gyilkost, hóhért, terroristát felelősségre vonjanak a bűncselekményekért”

-fogalmazott. Zelenszkij szerint amit az oroszok Bucsában csináltak, “azt tennék bárhol, ahova mennek. Hozzátette, a bucsaihoz hasonló “szisztematikus népirtás jellemzi az orosz erőket bármely másik ukrán területen is”. Az ukrán becslések szerint nagyjából 1400 civil halt meg csak Bucsa környékén, több mint 600-an pedig a városban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!