Az oroszországi helyzet sötét és reménytelen, állítja a Tetris kitalálója

2023. április 1. – 18:23

Másolás

Vágólapra másolva

Alekszej Leonyidovics Pazsitnov még a Szovjetunió fennállása alatt született Moszkvában, ő az az ember, aki kitalálta a mindenki által ismert játékot, a Tetrist. Az Orosz Tudományos Akadémia munkatársaként készítette el a játékot, a Tetris volt az első olyan játékszoftver, melyet a Szovjetunióból az Amerikai Egyesült Államokba exportáltak.

Az Apple TV+-on Taron Egerton főszereplésével most bemutatott Tetris című film a játék jogaiért folytatott harcot mutatja be a hidegháború idején. A filmbemutató alkalmából Pazsitnov több interjúban is beszélt arról, miként látja a mostani oroszországi helyzetet.

„Ez a peresztrojka ideje volt, a remény és a változások ideje” – mondta. „Sajnos, most sokkal reménytelenebb időszakot élünk, és sokkal sötétebb a helyzet Oroszország számára, és ez nagyon szomorú”.

2022 márciusában Pazsitnov több nyilatkozatban is elítélte Oroszország ukrajnai invázióját. Putyint „lelketlen őrült diktátornak” és „háborús bűnösnek” nevezte. Egy évvel a háború kitörése után úgy gondolja, hogy a Tetris című film talán reményt adhat Oroszország számára.

Az akkori otthoni szabályozás szerint Pazsitnov nem kaphatott semmilyen jogdíjat a Tetris megalkotásáért, és nem is kapott, amíg meg nem alapította a The Tetris Company-t 1996-ban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!