Lezuhant egy kisrepülő a pulai repülőtéren, ketten meghaltak

2023. március 31. – 16:56

Másolás

Vágólapra másolva

Felszállás után lezuhant és a kifutópályának csapódott egy kisrepülőgép Horvátországban. A pulai repülőtéren történt tragédiában két külföldi állampolgár életét vesztette – közölte pénteken Nina Vojnic Zagar, a repülőtér igazgatója.

A baleset délután fél egykor történt, a légi forgalom azóta szünetel, és a repülőtér a további értesítésig zárva marad. A szerencsétlenség okának kivizsgálása a légi közlekedési baleseteket vizsgáló iroda feladata.

A Glas Istre című regionális napilap azt írta: egy Virus SW Pipistrel típusú, kétüléses, német lajstromjelű magánrepülőgépről van szó, amelyben vélhetően egy német házaspár utazott.

Az első információk szerint a kisgép közvetlenül a felszállás után került bajba, majd azonnal visszaesett a földre. Mivel még tele volt üzemanyaggal, azonnal kigyulladt. A tűzoltók és a mentőegységek nagy erőkkel vonultak a helyszínre. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!