Kisiklott és kigyulladt egy etanolt szállító vonat az Egyesült Államokban

2023. március 31. – 07:53

Kisiklott és kigyulladt egy etanolt szállító vonat az Egyesült Államokban
Tűzoltók egy kisiklott tehervonat összetorlódott tartályainál a Minnesota állambeli Raymond közelében 2023. március 30-án. Az etanolt és kukoricaszirupot szállító szerelvény az előző napon siklott ki, és az ütközéstől lángba borult – Fotó: Kerem Yücel / MTI/AP/Minnesota Public Radio

Másolás

Vágólapra másolva

Kisiklott, majd kigyulladt egy etanolt szállító vonat csütörtök reggel a minnesotai Raymondban. A baleset miatt egy 800 lakosú települést evakuálni kellett – írja a CNN.

A rendőrségi tájékoztatás szerint a kigyulladt tehervonat etanolt és kukoricasűrítményt szállított. A hatóságok tájékoztatása szerint a baleset helyszínének nagyjából egy kilométeres körzetében rendelték el az ott lakók kitelepítését, de ők azóta visszatérhettek otthonaikba. A CNN beszámolója azt írja, hogy a tűz még a baleset megtörténte után 14 órával is égett, ez azonban a levegő és a talaj minőségére nem volt hatással.

A vonat üzemeltetője, a Burlington Northern Santa Fe vasúttársaság közölte:

22 kocsi siklott ki, a cég pedig mindenben együttműködik a hatóságokkal a baleset okainak kiderítésére.

Az Egyesült Államokban komoly vita bontakozott ki a vasútbiztonságról, miután február elején egy nagyobb, részben veszélyes anyagokat szállító szerelvény ötven kocsija siklott ki, majd kapott lángra Ohióban. A veszélyes anyagok a talajba és a környező vizekbe is beszivárogtak, a helyiek azóta is rendszeresen számolnak be egészségügyi panaszokról, a balesetre „ohiói Csernobilként” is szoktak hivatkozni – a vonatbaleset utóéletéről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!