Honduras szerint csak egy Kína van, ezért megszakítják kapcsolataikat Tajvannal

2023. március 26. – 09:16

Másolás

Vágólapra másolva

Honduras megszakítja diplomáciai kapcsolatait Tajvannal – jelentette be szombaton Honduras, mondván, hogy csak egyetlen Kínát ismernek el a világon.

A Guardian azt írja, hogy Honduras a kilencedik ország, amelyet Tajpej elveszített Pekinggel szemben, mióta Tsai Ing-wen függetlenségpárti elnök 2016 májusában hivatalba lépett. Ezzel Tajvan már csak 13 országgal tart fenn formális diplomáciai kapcsolatokat.

„A Hondurasi Köztársaság kormánya elismeri, hogy csak egyetlen Kína van a világon, a Kínai Népköztársaság kormánya az egyetlen legitim kormány, ami egész Kínát képviseli”

– írták a közleményben. Kína és Honduras külügyminisztere már alá is írta azt a megállapodást, ami véget vet Honduras és Tajvan közti, hosszú évtizedek óta fennálló diplomácia kapcsolatoknak.

Joseph Wu tajvani külügyminiszter röviddel a bejelentés után arról beszélt, hogy a hondurasi kormánynak „mindig is illúziói” voltak Pekinggel kapcsolatban, Peking pedig folyamatosan „csábítgatta” őket. „A hondurasi kormány óriási összegű gazdasági segítséget kért, és összehasonlította a tajvani és a kínai árakat” – tette hozzá Wu. Továbbá közölte, hogy azonnal leállítják a Hondurasszal eddig fenntartott együttműködési projekteket, és bezárják nagykövetségüket Tegucigalpában.

Annak ellenére, hogy Kína folyton igyekszik elszigetelni Tajvant, az országnak több száz másik országgal van informális kapcsolata, köztük az Egyesült Államokkal. Tavaly nyáron hatalmas diplomácia botrányt kavart, mikor az amerikai házelnök Tajvanra látogatott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!