Pénzügyi bónuszokkal próbálnak katonákat toborozni Oroszországban

2023. március 26. – 14:35

Másolás

Vágólapra másolva

Új toborzási kampányba kezdett Oroszország: az országszerte zajló kampányban a jelentkezőknek pénzügyi bónuszt és extra juttatásokat is ígérnek – írja beszámolójában az AP hírügynökség.

A felvételt meghirdető irodák egyetemekkel és szociális ügynökséggel is együttműködnek, hogy diákokat és munkanélkülieket is a katonasághoz tudjanak csábítani. Ahogy az AP írja, az újoncokat vélhetően azért keresik, mert a harcok jelenleg olyan ponton állnak, hogy mindkét fél ellentámadásokra készül, ehhez pedig emberre van szükség.

Oroszországból a háború kirobbanása után közvetlenül, és a tavaly szeptemberi részleges mozgósítás bejelentésekor is tízezrek menekültek el.

A Kreml a toborzást nem, de azt, hogy újabb mozgósítási hullámot tervezne, tagadja. Institute for the Study of War jelentéséből kiderül, hogy a toborzással vélhetően pont egy második mozgósítási hullámot szeretnének elkerülni Oroszországban. Azonban az orosz állampolgárok aggódnak, mivel több aggasztó dolog is történt az utóbbi időben. Egy moszkvai férfi arról számolt be, hogy az állami pénzből finanszírozott munkahelyén nemrég minden harcképes férfi katonai regisztrációs lapját begyűjtötték.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!