Gwyneth Paltrow színésznő tagadta a bíróságon, hogy ő okozta volna a 2016-os síbalesetet

2023. március 25. – 07:20

Gwyneth Paltrow színésznő tagadta a bíróságon, hogy ő okozta volna a 2016-os síbalesetet
Pénteken meghallgatta a bíróság Gwyneth Paltrow színésznőt – Fotó: Rick Bowner / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Gwyneth Paltrow amerikai színésznő pénteken tagadta a bíróságon, hogy ő okozta volna azt a 2016-os síbalesetet Utahban, amely miatt az őt beperelő férfi maradandó sérüléseket szenvedett, írja a BBC. Az elütött férfi ügyvédei szerint Paltrow figyelmét a lejtőn lévő gyermekei kötötték le, és elmenekült a baleset elől. A színésznő ugyanakkor viszontkeresetet nyújtott be, mert szerinte Sanderson volt az, aki összeütközött vele.

Paltrow-t a most 76 éves Terry Sanderson perelte be. A férfi azt állítja, hogy az Utah államban található Deer Valley üdülőhelyen a színésznő 2016-ban óvatlanul síelt, nekiütközött, amivel agysérülést, négy borda törését és más súlyos sérüléseket okozott. Sanderson 300 ezer dolláros (108 millió forint) kártérítést követel, ami nagyjából tizede a korábbi 3,1 milliós igényének. Ezt a követelését viszont már korábban elvetették.

A 2019-ben benyújtott eredeti keresetben azt írták, hogy Paltrow siklás közben ledöntötte Sandersont, ő is elesett, de felállt, majd tovább síelt nem törődve a súlyosan megsérült férfival. Ráadásul az esetet a színésznő síoktatója is látta, de ő sem nyújtott segítséget. A férfi azt állította, hogy azért várt három évet a kereset benyújtásával, mert az agyrázkódás miatt nem tudott a megszokott módon élni, és az ügyvédekkel is volt problémája.

Sanderson ügyvédei pénteken kérdőre vonták Paltrowt, hogy miért nem érdeklődött személyesen, jól van-e a férfi. A színésznő azt mondta, túl dühös volt a baleset miatt ahhoz, hogy ezt maga tegye meg, de a síoktatója ellenőrizte Sanderson állapotát.

„Nem én okoztam a balesetet, így nem lehetek hibás semmiért, ami később történt vele” – mondta Paltrow.

Paltrow ügyvédei azzal érvelnek, hogy Sanderson a hibás a balesetért, és hogy az ütközés előtt több egészségügyi problémája is volt, többek között látás- és halláskárosodást szenvedett egy stroke miatt.

A tárgyalás hétfőn folytatódik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!