Scholz: Kifizetődő, hogy az elmúlt években szigorúan szabályozta az EU a bankokat

2023. március 24. – 17:42

Scholz: Kifizetődő, hogy az elmúlt években szigorúan szabályozta az EU a bankokat
Olaf Scholz német kancellár 2023. március 24-én, az euróövezeti csúcstalálkozó után – Fotó: Ludovic Marin / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az európai bankrendszer stabil, „kifizetődő volt”, hogy az elmúlt években szigorú bankszabályok és előírások születtek Európában – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár pénteken Brüsszelben, az uniós vezetők kétnapos csúcstalálkozójának befejező, euróövezettel foglalkozó munkanapja után az MTI szerint.

A Deutsche Bank részvényeinek jelentős pénteki értékcsökkenéséről elmondta, hogy a bank erős, nincs ok kétségekre a jövőjéről. A pénzintézet alaposan átszervezte és modernizálta üzleti modelljét, és nagyon nyereségessé vált.

Paschal Donohoe, az eurócsoport elnöke a csúcsértekezletről távozva hangoztatta: az uniós bankok a szigorú szabályozásnak köszönhetően képesek ellenállni a jelenlegi zavaroknak. Az európai bankrendszer szilárd a 2008-as pénzügyi válság után elfogadott „politikai döntéseknek” köszönhetően.

Az euróövezeti csúcs végkövetkeztetései szerint a – kifejezetten a 2008-ban kezdődött krízisre válaszul indított – bankunió „jelentősen megerősítette az EU bankrendszerének ellenálló-képességét. A bankszektorunk ellenálló, erős tőke- és likviditási helyzettel.”

A bankunió részeként többek között szigorúbb tőkemegfelelési szabályokat vezettek be, hogy a pénzintézeteknek nagyobb tartalékai legyenek, megreformálták a betétbiztosítási rendszert és a nagyobb bankokra közösen felügyelnek rendszeres stressztesztekkel vizsgálva, hogy kisebb-nagyobb felfordulásoknál, szimulált bankpánikoknál is kitartanának-e a pénzintézetek.

A betéteket legalább 100 ezer euróig biztosítani is kell nemzeti alapokból, és a bankunió részeként ezt a rendszert egységessé tennék, de a több mint tíz éves javaslatról azóta sem sikerült megegyezni. Főleg Németország ódzkodik attól, hogy más tagállamok esetlegesen becsődölő bankjai után is fizessen. Az euróövezeti vezetők a végkövetkeztetésekben sokadszor is felszólították rá többek között magukat, hogy teljesítsék ki a bankuniót.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!