Franciaországban a tüntetők felgyújtották a bordeaux-i városházát

2023. március 24. – 07:20

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtök este Franciaországban a nyugdíjkorhatár emelése ellen tüntetők felgyújtották a bordeaux-i városházát, írja a BBC. A tűzoltók gyorsan eloltották a lángokat, így komolyabb kár nem keletkezett.

Franciaországban csütörtökön kilencedik napja tiltakoztak több százezren utcai felvonulásokkal és sztrájkokkal a kormány nyugdíjreformja ellen. A szakszervezetek által szervezett békés felvonulásokat több nagyvárosban anarchista tüntetők zavarták meg, Párizsban mintegy ezer rendbontó kirakatokat tört be, megtámadtak egy gyorséttermet és összetűztek a rendőrökkel.

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint országszerte 1,08 millióan vettek részt az utóbbi időben tüntetéseken, a CGT szakszervezet 3,5 millió résztvevőről számolt be.

A nyugdíjkorhatárt két évvel, 62-ről 64-re megemelő törvénytervezet ellen két hónapja kezdődött a tiltakozás. A százezres tömegdemonstrációk mindaddig békések voltak, amíg a kormány nem léptette életbe a francia alkotmány 49.3-as cikkét a nemzetgyűlési szavazás megkerülésére. A döntés utcai zavargásokat idézett elő, amelyek immáron kilencedik napja tartanak. Az elmúlt napokban a tüntetők gyújtogattak, és kövekkel dobálták meg a rendőröket, előző héten már könnygázzal kellet oszlatni a tömeget Párizsban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!