Lézerfegyverek és űrrakéták: Reagan 40 éve lepte meg a világot a csillagháborús tervvel

„Arra kérem a tudományos világot, amelynek tagjaitól az atomfegyvereket is kaptuk, hogy a kimagasló adottságaikat állítsák az emberiség és a béke szolgálatába – tegyék számunkra lehetővé, hogy ezeket az atomfegyvereket elavultnak és impotensnek tekinthessük.”

Ronald Reagan amerikai elnök napra pontosan 40 éve, 1983. március 23-án megtartott beszédében ezekkel a szavakkal jelentette be az amerikai népnek (és a világnak), hogy új fejezet nyílt országa és a Szovjetunó közti nagyhatalmi rivalizálásban. A stratégiai védelmi kezdeményezés (SDI) az addig érvényben lévő kölcsönösen biztosított megsemmisítés doktrínáját kívánta meghaladni, és új alapokra helyezni az Egyesült Államok nemzetbiztonságát.

Az űrből irányított lézerfegyverekkel is tarkított tervezetet a republikánus párti Reagan több kortársa is kritizálta, megvalósíthatatlannak és túlságosan kockázatosnak ítélve azt. Edward Kennedy demokrata szenátor egyenesen odáig ment, hogy az éppen mozikba kerülő Csillagok háborúja-filmben látottakhoz hasonlította az elnök Star Warsnak titulált kezdeményezését. Az utókor megtartotta a „csillagháborús terv” kifejezést, de az eredeti szarkasztikus kontextusra már kevesen emlékeznek.

Bár a csillagháborús terv grandiózus elképzeléseinek túlnyomó része soha nem valósult meg, egyes elemei a mai napig fontos részei Amerika rakétavédelmi arzenáljának. A magasabb fokozatra kapcsolt fegyverkezési verseny emellett vélhetően hozzájárult a Szovjetunió széteséséhez, végső soron pedig a hidegháború lezárásához.

Tudományos fantasztikum

Az SDI teljes terjedelmében még mai szemmel is inkább egy sci-fi regény tartalmához hasonlít, mintsem egy élesben bevethető katonai rendszerhez. A program eredeti formájában egy olyan átfogó védelmi rendszer lett volna, amely röptében semmisítette volna meg az Egyesült Államokat célzó szovjet rakétákat. A földre és a világűrbe telepített fegyverek így egy „áthatolhatatlan védőpajzsot” képeztek volna, teljesen hatástalanítva a Szovjetunió atomtöltetű interkontinentális ballisztikus rakétáit (ICBM).

Bár már a földre telepített rendszerek is a tudományos fantasztikum határán mozogtak, az igazán ütős ötletek az űrfegyvereknél jöttek elő. A tervek között szerepeltek többek között részecskesugaras fegyverek, műholdakról indított röntgenlézerek és mindezt távolról irányító szuperszámítógépek.

Komoly kutatások folytak egy hipersebességű railgun, azaz elektromágnesességgel felgyorsított fegyver kifejlesztésére. Szó volt egy „ragyogó kavicsoknak” keresztelt rendszer létrehozásáról is, amely a világűrben elszórt, egymástól függetlenül működő rakétákkal ütötte volna ki pályájukról az elindított szovjet atomrakétákat, pusztán az ütközés kinetikus energiáját felhasználva.

Nemhogy a fegyverek bevetéséhez, de még az elkészítésükhöz sem állt rendelkezésre megfelelő technológia a 80-as évek elején. Az Amerikai Fizikai Társaság 1987-es tanulmánya például arra jutott, hogy

a tanulmányozott vagy fejlesztés alatt álló rendszerek közül egyetlenegy sem állt még közel sem a telepítéshez. Emellett minden egyes vizsgált rendszernek legalább százszorosára, pár esetben milliószorosára kellett volna növelnie a termelt energiát ahhoz, hogy hatékony legyen.

Mindez azonban nem zavarta Reagant, aki néhány vezető tudós, többek között Teller Ede tanácsára belevágott a projektbe, ami tíz év alatt körülbelül 30 milliárd dollárt emésztett fel (az akkori kritikusok szerint pedig a teljes terv ezer milliárd dollárba is kerülhetett volna).

Kritikák

Bár a lakosság körében meglehetősen népszerű volt, Reagan csillagháborús törekvése kemény kritikákat kapott kortárs politikusoktól és tudományos szereplőktől. Demokrata szenátorok sorban keltek ki a tervezet csillagászati összege ellen, az elnök vázolt idővonalát, amely a rendszerek mihamarabbi bevetését szorgalmazta, pedig „abszolút ostobaságnak” és „képtelenségnek” nevezték.

Egyesek azzal vádolták meg Reagant, hogy az elköltött több milliárd dollár, valamint a semmiből megszülető munkahelyek csupán politikai és gazdasági lobbiteremtésre szolgálnak. Mások azt vetették a szemére, hogy az irdatlan mennyiségű pénzt sokkal értelmesebb módon is el lehetne költeni, például amerikai városok fejlesztésére.

Az aggódó tudósokból álló Aggódó Tudósok Szövetsége pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendszerek idő előtti bevetése a fegyverkezési verseny azonnali eszkalációját okozná. Sőt, a szervezet egyik elnökségi tagja szerint az akkoriban rendelkezésre álló fegyverek olyan primitívek voltak, hogy a szovjet technológia szimplán átlépett volna rajtuk, Reagan tervezete tehát

nem lett volna képes megvédeni az amerikai városokat és katonai létesítményeket egy esetleges atomtámadástól.

Reagan bejelentése az Egyesült Államok szövetségesei körében sem aratott túl nagy sikert. Prominens nyugat-európai politikusok az amerikai nukleáris ernyő visszahúzódását látták benne, ami addig Európa biztonságának fontos eleme volt. François Mitterrand francia elnök volt az egyik leghangosabb kritikusa a tervezetnek, aki úgy látta, az új fegyverek nem helyettesítik az atomfegyvereket, csupán jelentősen kiegészítik őket.

Az amerikai republikánusok persze jellemzően támogatták a csillagháborús terveket, a párt uralkodó ideológiájának (katonai kiadások növelése, agresszív külpolitika, a jóléti állam visszanyesése) megfelelően.

Motivációk

Bár Reagan 1984-ben elsöprő győzelmet aratva megkezdhette második ciklusát, a kutatások nem haladtak igazán jól, a költségek pedig csak nőttek. Míg a program egyes védelmezői azt állították, a védőpajzs csak valamikor a 21. században lesz kész, mások a fegyverek azonnali bevetését akarták látni.

Ez azonban vágyálomnak bizonyult, a fegyverek nagy többsége soha nem látott napvilágot, a befektetett pénz nagy része pedig csak közvetetten térült meg, ha egyáltalán. Sőt, utólagos oknyomozó riportok arra is fényt derítettek, hogy az elnöki adminisztráció legalább egyszer hamisított kísérleti eredményekkel jobb színben tüntette fel a kutatásokat, félrevezetve így az amerikai törvényhozást.

Többen azonban azon az állásponton vannak, hogy Reagan nem csak közvetlen nemzetvédelmi megfontolásokból indította el a csillagháborús fegyverkezést. Egyes vélemények szerint például az egész mögött belpolitikai megfontolások húzódhattak, azaz Reagan a hidegháborús hisztériát kihasználva az ország védelmezőjeként állította be magát az amerikai nép előtt, amely imádta az utópisztikus terveket.

Mások szerint főleg propagandacélokat szolgáltak a kutatások, amelyek belekényszerítették a szovjeteket egy olyan fegyverkezési versenybe, amire nem volt kapacitásuk.

„Miért nem helyezünk nyomást a szovjetekre, amíg csődbe nem mennek?” – viccelődött Reagan.

Az tény, hogy a szovjetek aggodalommal figyelték az amerikaiak fegyverkezését, és több tudósukat azonnal ráállították az amerikai fegyverek kivizsgálására. Egy szovjet fizikus úgy emlékezett vissza, a legjobban attól tartottak, hogy saját embereik azt mondják, nekik is azt kéne csinálniuk mint az amerikaiaknak. Szorosan kapcsolódó érv, hogy az Egyesült Államok így próbálta meg rákényszeríteni a szovjeteket a tárgyalóasztalhoz való visszatérésre a különböző fegyverkezési korlátozások kérdésében.

Minden alternatív magyarázat ellenére azonban a legtöbben úgy tartják, Reagan egyszerűen csak mélyen megvetette az atomfegyvereket, és az egzisztenciális fenyegetést, amit Amerikára jelentettek. Vince Houghton történész szerint az amerikai elnök valóban véget akart vetni a nukleáris armageddon örökös fenyegetésének, ami a kölcsönösen biztosított megsemmisülés doktrínájából következett.

Utóélet

Az SDI-t előbb a Reagant követő George H. W. Bush, majd Bill Clinton is átnevezte, a csillagháborús terveket pedig szűkebbre és józanabbra nyesték. George W. Bush egy időben megpróbálta feléleszteni a programot azzal, hogy a szövetséges államok területére is kiterjeszti a rakétavédelmet, ám ebből nem lett semmi. Űrfegyverekről ezután egészen Donald Trump elnökségéig nem esett szó, ő az amerikai űrhadsereg megalapítása mellett újra elkezdte propagálni országa rakétavédelmi rendszerét, ami részben a csillagháborús kutatásokból jött létre.

A műholdakra alapuló védelem kiteljesítésén a Pentagon Űrfejlesztési Ügynöksége (SDA) dolgozik, olyannyira, hogy hamarosan már üzembe is helyeznék a végén akár több száz műholdat jelentő hálózat első húsz darabját. Miközben pedig Kína és Oroszország az űrfegyverkezés befagyasztását és leállítását szorgalmazza, a háttérben valójában pont az ellenkezőjét teszik ők is. A modern űrfegyverkezési versenyről itt írtunk részletesen.

Legtöbben úgy vélik, hogy Reagan kezdeményezésének legfontosabb eredménye a Szovjetunió szétesésének elősegítése és a hidegháború lezárása volt. Ezt az értelmezést az utóbbi időben többen megtámadták, azzal érvelve, hogy az SDI inkább akadályozta, mintsem segítette a fegyverek kölcsönös leszerelését, a szovjeteket pedig nem kényszerítette bele semmilyen technológiai versenybe.

Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár mindenesetre végig szkeptikus maradt a csillagháborúval kapcsolatban, még akkor is, amikor Reagan felajánlotta, hogy megosztja vele a terveket.

„Vajon sci-fi volt ez, egy trükk, hogy a Szovjetuniót közlékenyebbé tegyék, vagy csupán egy durva kísérlet arra, hogy elkábítsanak minket, és végrehajthassák az őrült vállalkozást – egy olyan védőpajzs létrehozását, amely lehetővé teszi az első csapást a megtorlástól való félelem nélkül?”

További felhasznált források: History.com, Atomic Heritage Foundation