Vadnyugatot csinálhatnak az űrből, ha igazán beüt a fegyverkezési láz

2021. április 21. – 23:02

Vadnyugatot csinálhatnak az űrből, ha igazán beüt a fegyverkezési láz
Fantáziarajz az SDA rendszerről a 80-as évekből – Fotó: Time Life Pictures / Department Of Defense / The LIFE Picture Collection / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Jelenleg is fut az Apple saját gyártású sorozata, a For All Mankind, amiben egy alternatív valóságot mutatnak be. Ebben az Egyesült Államok elvesztette az űrversenyt a szovjetekkel szemben, így nemcsak hogy Jurij Gagarin előzte meg őket az űrben, de még a holdraszállást is a szovjetek hajtották végre. Mivel nem sikerült meghódítaniuk elsőként a Holdat, az amerikaiak nem dőltek hátra kényelmesen, és tovább folytatódott az űrverseny – a hidegháborúban nyílt új front támogatása miatt még a vietnámi háborúból is korábban kiszállt az USA, hogy Ted Kennedy, majd Ronald Reagan (1981 helyett 1977-ben kezdődő) elnöksége alatt minél menőbb és nagyobb holdbázissal és holdbányászattal bizonyítsák fölényüket a szovjetekkel szemben.

A nagy űrfejlesztések persze nem maradtak békés mederben, az űrsiklókat például fel akarják fegyverezni, a Holdon pedig óriási gépfegyverekkel felszerelkezett katonák biztosítják, hogy a hidegháború ne csak a Földön jelentsen komoly fenyegetést.

Párhuzamos valóságok nem csak az alternatív síkon folytatódó űrversenyben vagy a magyarországi koronavírusjárvány-kezelés területén fordulnak elő, hanem az épp zajló űrfegyverkezésben is.

Az űrfegyverkezés már tűlnőtt a kézifegyvereken – Fotó: For All Mankind / Apple TV+

Egy héten, sőt, pár napon belül történt meg ugyanis, hogy Kína és Oroszország közös kezdeményezéssel szorgalmazta a világűr fegyvermentességének tárgyalását, majd röviddel ezután az amerikai hírszerzés csúcsvezetője a Kína jelentette példátlan fenyegetésre hívta fel a figyelmet a kongresszus globális kockázatokat értékelő meghallgatásán, kiemelve az űrbéli fenyegetéseket is.

Avril Haines, az amerikai Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) vezetője április 14-én beszélt a Kína által tervezett űrállomásról, az oroszokkal közösen dédelgetett holdbázis tervéről, illetve a lehetséges űrbe telepített, illetve műholdakat célzó fegyverkezésbe invesztálásról is. Haines szerint kétség sem férhet hozzá, hogy Kína egyik fő célja, hogy vezető szerephez jusson az űrben, elvéve ezt a pozíciót az Egyesült Államoktól, és több különböző területen is megfigyelhetők az ilyen irányú erőfeszítéseik. Ezzel a végső céljuk nem más, mint hogy az űrtechnika területén megszerzett első hellyel bezsebeljék az ezzel járó katonai, gazdasági és presztízsbeli hasznot. A meghallgatás előtt pár nappal nyilvánosságra hozott jelentés – amelynek tartalmát ismertették – itt érhető el pdf-ben.

Ez nem az a Csillagok háborúja

Az űrbéli fegyverkezést, legyen szó Kínáról, Oroszországról vagy az Egyesült Államokról, nem a már nyugdíjazott űrsiklók rakétákkal ellátásával, és nem is az űrhajósok számára rendszeresített pisztolyokkal vagy puskákkal kell elképzelni – igaz, a szovjet kozmonauták vittek magukkal fegyvert az űrbe, de nem azért, hogy az űrben használják.

A dolog inkább a Ronald Reagan által 1983-ban megálmodott stratégiai védelmi kezdeményezésre (SDI) vagy népszerűbb nevén a csillagháborús tervezetre hasonlít. Az SDI elsősorban földre és űrbe telepített fegyvereket vetett volna be a nukleáris robbanófejet hordó ballisztikus rakéták ellen, és bár a rendszer soha nem készült el, elemeit azért felfedezhetjük a földi telepítésű védelmi rendszerben.

Az SDI program részeként fejlesztett lézer egyik eleme egy katonai kutatóbázison az Egyesült Államokban 1985-ben – Fotó: Roger Ressmeyer / CORBIS / VCG / Getty Images

A műholdakra alapuló védelem kiteljesítésén a Pentagon Űrfejlesztési Ügynöksége (SDA) dolgozik, olyannyira, hogy 2022-ben már üzembe is helyeznék a végén akár több száz műholdat jelentő hálózat első húsz darabját.

Az épp alakulófélben levő projektről a szenátusi meghallgatás napján, de egy másik eseményen is beszélt Derek Tournear, az SDA igazgatója, aki elmondta, hogy bár a műholdakkal részben pont a ballisztikus és egyéb rakéták megfigyelését, nyomkövetését, illetve becélzását végeznék, magukat a műholdakat már nem is elsősorban a jelenleg fejlesztés alatt álló, műholdakra vadászó földi indítású rakétáktól, hanem kibertámadásoktól féltik.

Mint Tournear kifejtette, az első nagyobb fázis végére tervezett 150, a későbbiekben pedig akár még több műholdat jelentő hálózat lényege épp a mennyiségben lenne.

Nem olyan, darabonként akár milliárd dolláros nagyságrendbe kerülő műholdakkal dolgoznának, hanem sokkal kisebb, sokkal olcsóbb darabokkal, amikből nem érné meg rakétával kilőni egyet-egyet. Olyannyira, hogy Tournear szerint drágább lenne kilőni egy műholdat, mint amennyibe az adott műhold került, ezzel pedig teljesen felborították a korábbi egyenletet.

Igaz, a kibertámadás ennél jóval nagyobb fenyegetést jelent, hiszen ha 150-ből kiesik egy műhold, a rendszer ugyanúgy megy tovább, de egy sikeres hekkertámadás esetén akár egyszerre leállhat vagy idegen kézre kerülhet a teljes rendszer.

Műholdromboló rakéták és lézerek

Tournear megállapítása, miszerint a kibertámadás már nagyobb veszélynek számít, mint a műhold elleni fegyverek, vagyis az ASAT-ok, már csak azért is fontos, mert

  • egyrészt mind Kína, mind Oroszország elég sokat invesztál még mindig a műholdak elleni rakéták fenntartásába és fejlesztésébe,
  • másrészt viszont azt látjuk, hogy kínai és orosz hekkerek is elég eredményesen támadják a különböző amerikai célpontokat, felmerül tehát a sebezhetőség kérdése.

Mindenesetre – az amerikai jelentés szerint – Kína még 2019-ben is nagy erőkkel fókuszált műholdromboló rakétákra, illetve a műholdakat „elvakító” lézerekre. Utóbbiak akár műholdakon is lehetnek, de itt sem a Csillagok háborúja lézerágyúira kell gondolni, hanem főleg optikai szenzorokat elvakító eszközre vagy jelzavaró berendezésekre, amik gátolják, hogy a célpont műhold megfelelően működjön.

A nagy hármas (Amerika, Kína, Oroszország) mellé egyébként bátran felírhatjuk Indiát is mint műholdakra igazoltan veszélyes országot, 2019-ben ugyanis sikerrel pusztítottak el egy kisebb, kifejezetten célpontnak szánt műholdat a Bengáli-öböl fölött. Bár India és az Egyesült Államok szövetségesnek számítanak, az USA mégis élesen kritizálta a tesztet, mivel a Nemzetközi Űrállomásra veszélyt jelenthetett volna a műhold megsemmisítésekor keletkező törmelék.

ASAT rakéta egy indiai katonai felvonuláson 2020 januárjában – Fotó: Arvind Yadav / Hindustan Times / Getty Images

A rakétákon és a kibertámadásokon felül persze számos más, a műholdak elpusztítását célzó rendszer fejlesztése zajlik. Ilyen lehet például egy alacsony Föld körüli pályára állított eszköz, ami aktiválás esetén vagy úgy módosítja a pályáját, hogy ütközzön a megjelölt célponttal, vagy azt befogva ártalmatlanítani tudja, mondjuk, egy robotkarral.

2019-ben az amerikai Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) jelentése (pdf) szerint Kína és Oroszország minden felsorolt fenti módszeren aktívan dolgozott, vagy aktívan benne volt, továbbá műholdakat célzó lézerfegyverek fejlesztésével is foglalatoskodott.

Ne gondoljuk persze, hogy mindez inkább sci-fi, mint valóság. 2019 novemberében Oroszország bármiféle komolyabb hírverés nélkül fellőtt egy műholdat, a Kozmosz 2542-t. Ez önmagában nem is lett volna érdekes, ha pár héttel később a műhold nem vált volna ketté – egyből létrehozva a Kozmosz 2543-at is, ami aztán hogy, hogy nem, pont egy amerikai műhold árnyékaként, szinte azonos pályán, az amerikaihoz minimális távolságban állt Föld körüli pályára.

Ez már önmagában is elég nagy provokáció lett volna, de az oroszok nem álltak le ennyinél, és a Kozmosz 2543 rövidesen lövedéket indított az amerikai műhold irányába, ami Washington szerint egyértelműen egy űrbéli fegyverpróba volt.

Olyan ez, mint amikor abból lesz katonai villongás, hogy két hadihajó túl közel megy egymáshoz, csak itt lényegesen könnyebb ellenőrizni, hogy ki közelített meg kit, ki volt előbb pályán.

Csak rosszabb lesz

Miközben Kína és Oroszország az űrfegyverkezés befagyasztását és leállítását szorgalmazza, a háttérben valójában pont az ellenkezőjét teszik ők is. 2021. április 13-án épp a fegyvermentesség mellett szólalt fel Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő az oroszokkal tartott tárgyalás után.

Kína és Oroszország 2008-ban nyújtott be az ENSZ Leszerelési Konferenciájának az űrbéli fegyverkezési verseny elkerülését célzó egyezménytervezetet, amelyet 2014-ben frissítettek, majd most közölték, hogy 2021-ben is folytatják az együttműködést az űrszektorban, de minden féllel készek együttműködni az űr békéjének és biztonságának fenntartására.

Minden jel inkább az ellenkezőjére mutat viszont, kezdve onnan, hogy mindhárom nagyhatalom rendelkezik már a katonaság űrben tevékenykedő ágával. Az oroszok 2015-ben hozták létre az Orosz Repülési Erőket (VKS), ami a légi és űrbéli hadászati feladatok látja el. Ugyanekkor jött létre a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg Stratégiai Támogató Egysége (SSF), ami szintén az űrbéli hadászati célokat felügyeli. Melléjük csatlakozott a Donald Trump által 2019-ben létrehozott amerikai Space Force, nyilván azzal a céllal, hogy Amerika ne maradjon le az űrbéli haderők versenyében.

A Kína és Oroszország által tolt űrfegyverkezési megállapodás ráadásul semmilyen formában nem tér ki a földi indítású műholdvadász rakétákra, ahogy a polgári felhasználásúnak álcázott, de katonai feladatok ellátására is képes műholdak fellövését sem tiltja.

Erre példa a már említett orosz Kozmosz 2542–2543-as műhold esete, de Kína is aktívan kihasználja ezt a kiskaput. Ők számos olyan műholdat lőttek már fel, amelyek papíron sérült, hibás műholdak befogására alkalmasak egy robotkarral, de ha úgy adódik, természetesen egy más nemzet műholdját is grabancon tudják ragadni.

Az egész űrfegyverkezés olyan, mint az évtizedek óta zajló nukleáris fegyverkezés, csak kicsiben. Megy az egymásra mutogatás, az egyezmények felvetése és aláírogatása, de a vége csak az, hogy mindenki szeretné megmutatni, hogy bizony az ő űrbotja nagyobb, mint a másiké.

A Kozmosz 2542 műhold kilövése – Fotó: 2019 novemberében – Fotó: Roszkozmosz

Sőt, valójában kicsit még rosszabb is, a Moszkva–Peking tengely által tolt űrfegyverkezési megállapodásban ugyanis semmiféle ellenőrző mechanizmus nem szerepel, minden önkéntes bemondásos alapú. Vagyis az egész egy remek PR-fogás, bátran mondhatják jobb kezüket a szívükre helyezve, hogy cserkészbecsszó, nem teszünk fegyvereket orbitális pályára, miközben a bal kezüket a hátuk mögött csuriban tartva jól bebiztosítják, hogy az egész semmit ne érjen. A helyzetet pedig csak tovább nehezíti majd, ha esetleg komolyan beindul az űr privatizációja, megjelennek a magáncégek, a bányák, az űrállomások és holdbázisok – hogy a Marsról ne is beszéljünk.

„Valójában nincs semmi lefektetve az űrbéli viselkedés normáiról. Az egész olyan, mint a Vadnyugat”

- mondta 2021. március elején John Raymond tábornok, az amerikai Space Force űrműveletekért felelős vezetője. Raymond volt a mára jóval ezer fő fölé duzzadó Space Force legelső tagja, így pontosan tudja, milyen helyzetben és milyen kihívásokkal megküzdve kell helyt állniuk.

Raymond meglátása szerint egyébként attól még, hogy valami az űrben történik, nem lehet leválasztani másról. „Nincs olyan, hogy űrháború. Háború van” – mondta arra a felvetésre, hogy más megítélés alá kerülne-e egy űrbéli ellenséges manőver.

De hogy ne csak a rosszat mondjuk, az ENSZ 2020 decemberében elfogadott egy brit indítványt, ami az űrbéli felelős viselkedés normáinak, szabályainak és alapelveinek lefektetését szorgalmazza. Az indítványt 164 igen és 12 nem szavazat mellett fogadták el – egyelőre csak azt, hogy majd megfogalmaznak valamit közösen, konkrétumok tehát még nincsenek. De így sem kell tippmesternek lenni hozzá, hogy kitaláljuk, a 12 nem szavazatból 2 Kínáé és Oroszországé volt – olyan, velük baráti országok mellett, mint Irán, Észak-Korea, Szíria, Venezuela és Kuba. (A maradék nemek Nicaraguától, Bolíviától, Zimbabwétől, Burunditól és a Comore-szigetektől érkeztek.)

Kína és Oroszország tehát örömmel bújna át a saját maguk által épített kiskapun, de ha ugyanabban a kérdésben nemzetközi, nem külön rájuk szabott dologba kellene beleállni, az már nem játszik. Ez jól mutatja, mit is várhatunk a következő évtizedben a Föld körüli pályán. Ha nem is gépkarabéllyal felfegyverkezett űrkatonák képében, de elég közel vagyunk a For All Mankind űr-hidegháborújához.