Pozsonyi családi tragédia: gyilkosságként vizsgálják a holtan talált gyerek ügyét

2023. március 21. – 10:04

Másolás

Vágólapra másolva

Gyilkosságként vizsgálja a rendőrség annak a kilencéves gyereknek az ügyét, akit holtan találtak a rendőrök vasárnap délután egy pozsonyi lakásban, a Ligetfalu városrészben – írja a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság szóvivőjére hivatkozva a Bumm.sk. Ahogy arról a Telexen is írtunk, vasárnap délelőtt egy hétemeletes lakóház előtti parkolóra zuhant egy férfi, akit kórházba szállítottak, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy nem sokkal később meghalt. Délután három körül ugyanoda riasztották a mentőket és a rendőrséget, mert a lakóház elé zuhant egy nő is, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. A Joj TV információi szerint a nőnek szúrt sebei is voltak.

A rendőrök ezután kezdték keresni, hogy honnan zuhanhatott ki a nő. Másfél órával később bejutottak a lakásba, ahol holtan találtak egy kilencéves kisfiút, a nő fiát, akinek a Joj TV szerint szintén szúrt sebei voltak a testén. A kizuhant férfi a nő testvére volt.

„A társasház egyik lakásának ablakából kizuhant egy huszonhét éves férfi és egy harminckilenc éves nő. Emberölés, illetve gyilkosság ügyében indult eljárás” – közölte a szóvivő.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!