Előbb egy férfi, majd egy nő is kizuhant ugyanabból a pozsonyi lakásból, amiben a rendőrök később egy meggyilkolt kisfiút találtak

2023. március 20. – 11:25

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap délelőtt a Pozsony-ligetfalui Vyšehradská utcában egy hétemeletes lakóház előtti parkolóra zuhant egy férfi, akit kórházba szállítottak, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy nem sokkal később meghalt, írja a Bumm.sk.

Délután három körül ugyanoda riasztották a mentőket és a rendőrséget, mert a lakóház elé zuhant egy nő is, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. A Joj TV információi szerint a nőnek szúrt sebei is voltak.

A rendőrök ezután kezdték keresni, hogy honnan zuhanhatott ki a nő. Másfél órával később bejutottak a lakásba, ahol holtan találtak egy 10 éves kisfiút, a nő fiát, akinek a Joj TV szerint szintén szúrt sebei voltak a testén. A kizuhant férfi a nő testvére volt.

Az ügyet a pozsonyi rendőrség vizsgálja, részleteket egyelőre nem árultak el.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!