A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze szerint akkor is hatályban marad a Putyin elleni elfogatóparancs, ha véget ér az ukrajnai háború

2023. március 20. – 12:38

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) által Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szemben kiadott elfogatóparancs akkor is hatályban marad, ha véget ér az ukrajnai háború – mondta el Karim Khan, az ICC főügyésze egy hétfői interjúban.

Az MTI beszámolója szerint a főügyész a BBC Radio 4-nek azt mondta:

„A háborús bűncselekmények nem évülnek el, ez volt az egyik alapelve a második világháború után lefolytatott nürnbergi pereknek is”.

A hágai székhelyű ICC március 17-én jelentette be, hogy háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt elfogatóparancsot adott ki az orosz elnök, illetve a moszkvai elnöki hivatal gyermekjogi biztosa ellen, mert megalapozott a gyanú velük szemben, hogy személyesen felelősek ukrán gyermekek jogellenes deportálásáért és átszállításáért Oroszországba.

Az ICC, amelyet az 1998-as római statútum alapján hoztak létre, nem része az ENSZ-nek, és csupán a dokumentumot ratifikáló országoknak tartozik elszámolással. A statútumhoz nem csatlakozott Oroszország, amely aláírta ugyan, de nem ratifikálta, sem az Egyesült Államok, amely visszavonta aláírását, és Kína sem, amely egyáltalán nem írta alá a dokumentumot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!