Moszkva az Ukrajnának ígért lengyel és szlovák vadászgépek megsemmisítését ígérte

2023. március 17. – 16:01

Másolás

Vágólapra másolva

„Természetesen a rendkívüli katonai hadművelet során ezek az eszközök meg lesznek semmisítve” – jelentette ki Interfax szerint az orosz elnök szóvivője, arra a hírre reagálva, hogy Lengyelország után Szlovákia is MiG-29-es vadászgépeket ajánlott fel Ukrajnának rá támadt Oroszország elleni harchoz.

Dmitrij Peszkov szerint az egykori szovjet vadászgépek átadása egyébként sem hat a háború – orosz szóhasználatban kizárólag rendkívüli katonai hadművelet – alakulására. Ezt az ukrán fél is így látja, ezért is jelezte többször a NATO tagjainak, hogy szüksége lenne nyugati vadászgépekre, többek között amerikai F-16-osokra.

Tavaly az amerikai törvényhozás már 100 millió dolláros összeget szavazott meg arra a célra, hogy ukrajnai pilótákat képezzenek ki F-16-osokra. Egyelőre azonban Ukrajna nem kapott választ arra, mikor kezdődhetne meg a program.

A nyugati harckocsik felajánlása után újabb szintet a vadászgépek átadása jelentené, egyelőre azonban erről nincsen döntés. A MiG-29-esek előnye, hogy azok azonnal bevethetők, hiszen az ukrán hadseregben is van hadrendben, így külön pilótákat nem kell kiképezni rájuk.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!