A svédek biztosak benne, hogy NATO-tagok lesznek

2023. március 17. – 19:26

Másolás

Vágólapra másolva

Svédország továbbra is biztos abban, hogy a NATO tagja lesz annak ellenére, hogy Törökország egyelőre csak Finnország csatlakozását ratifikálja – írja Tobias Billström svéd külügyminiszter pénteki nyilatkozata alapján az MTI.

„A kérdés, nem az, hogy Svédország NATO-tag lesz-e, hanem az, hogy mikor. Ami a biztonságunkat illeti, a helyzetünk most jobb, mint amikor előterjesztettük csatlakozási kérelmünket”

– mondta Billström.

„Mint arra számítottunk, Törökország elfogadja Finnország kérelmét, de Svédországét nem, és erre felkészültünk. Ez azonban a helyzet olyan alakulása, amelyet nem akartunk... katonai integrációnk a NATO-ba, illetve együttműködésünk Finnországgal folytatódik”

– tette hozzá.

Recep Tayyip Erdoğan török elnök finn hivatali partnerével, Sauli Niinistövel tartott megbeszélését követően pénteken Ankarában bejelentette, hogy Törökország hozzájárul Finnország NATO-csatlakozásához. Erdoğan ugyanakkor jelezte, hogy Svédország NATO-csatlakozását illetően negatív a megítélése, miután Stockholm még nem adta ki Ankarának azt a mintegy 120 „terroristát”, akiket Törökország követel. Pénteken Kocsi Máté is úgy nyilatkozott, hogy a Fidesz egyelőre csak a finn csatlakozást támogatja.

Billström arról is beszélt, hogy Svédország mindent teljesített a tavaly június 28-án Madridban aláírt török-svéd-finn háromoldalú memorandumban foglalt vállalásokból. Kijelentette, hogy Stockholm a megállapodásban foglaltaknál se kevesebbet, se többet nem hajlandó megtenni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!