Ukrajna lett a harmadik legnagyobb fegyverimportőr 2022-ben

2023. március 13. – 09:31

Másolás

Vágólapra másolva

A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) legfrissebb jelentése szerint Ukrajna 2022-ben a harmadik legnagyobb fegyverimportőrré vált.

Az elemzés szerint Ukrajna 2018 és 2022 között a 14. legnagyobb importőr volt, az első ötbe akkoriban India, Szaúd-Arábia, Katar, Ausztrália és Kína tartozott. A 2018 és 2022 közötti ötéves időszakban Ukrajna a globális fegyverimport 2 százalékát tette ki.

2022-re viszont Katar és India után már a harmadik lett Ukrajna.

Eközben Oroszország fegyverexportja csökkent, egyrészt, mert az országban gyártott fegyvereket és felszereléseket az ukrajnai invázióban használták fel, másrészt, mert sok nyugati ország megszakította az üzleti kapcsolatait Oroszországgal. Oroszország a világ második legnagyobb fegyverexportőre az Egyesült Államok mögött, de pozícióját most már Franciaország is veszélyezteti, ami egy évtizeden belül átveheti a második helyet az elemzés szerint.

A jelentés arra is kitér, hogy míg a nyugati államok több fegyvert sem voltak hajlandóak Ukrajnába szállítani, más országoknak gond nékkül adtak el belőlük. A NATO-államok az azzal kapcsolatos aggodalmak miatt, hogy a harci repülőgépek és nagy hatótávolságú rakéták szállítása tovább eszkalálhatja az ukrajnai háborút, 2022-ben elutasították Ukrajna ezekre vonatkozó kéréseit, ugyanakkor ilyen fegyvereket szállítottak más, konfliktusba keveredett államoknak, különösen a Közel-Keleten és Dél-Ázsiában – írja a jelentés.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!