Felfüggesztette sztárműsorvezetőjét a BBC, mert a nácikéhoz hasonlította a brit kormány migránsügyi kommunikációját

2023. március 10. – 20:17

Felfüggesztette sztárműsorvezetőjét a BBC, mert a nácikéhoz hasonlította a brit kormány migránsügyi kommunikációját
Gary Lineker a Leicester City és a Manchester United 2021-es FA-kupa negyeddöntője előtt – Fotó: Oli SCARFF / POOL / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Felfüggeszti Gary Linekert a BBC, jelentette be péntek délután a brit közmédia. Erre azután került sor, hogy a korábbi sztárfocista, aki a BBC első számú heti sportműsorát, a Match of the Dayt vezeti, kedden egy Twitter-bejegyzésben a nácikéhoz hasonlította a brit kormány migránsügyi kommunikációját.

A közlemény szerint Linekernek addig kell a partvonalon maradnia, amíg meg nem egyezik a csatornával arról, hogy hogyan használja a közösségi médiát. A BBC szerint Lineker kommentjei áthágták a közmédia dolgozóira vonatkozó irányelveket, illetve azt írják, hogy már korábban is figyelmeztették a sztárműsorvezetőt, hogy tartsa magát távol a nyílt politikai állásfoglalásoktól és vitáktól.

A botrány azután tört ki, hogy a brit kormány kedden benyújtott egy vélhetően nemzetközi emberi jogi törvényeket sértő törvénytervezetet, hogy megállítsák az illegális bevándorlást. A tervezet értelmében mindenkit deportálnának, aki illegálisan (főként a La Manche csatornán keresztül lélekvesztőkön) érkezik az Egyesült Királyságba.

Suella Braverman belügyminiszter szerint erre azért van szükség, mert jelenleg „százmillió hontalan van a világ különböző pontjain, aki be akar vándorolni az Egyesült Királyságba, és további milliárdok áhítoznak arra hogy a szigetországba költözzenek”. Braverman néhány hónappal korábban „inváziónak” nevezte az országba irányuló bevándorlást.

Az eredeti bejelentésre válaszul Lineker a Twitteren azt írta, „Te jó ég, ez több mint szörnyű.” Később egy kommentre reagálva a következőt posztolta:

„Nincs hatalmas beáramlás. Sokkal kevesebb menekültet fogadunk be, mint más nagy európai országok. Ez csak egy mérhetetlenül kegyetlen politika, amely a legkiszolgáltatottabb emberek ellen irányul, olyan nyelvezetben, ami nem különbözik attól, amit Németország használt a 30-as években.”

A BBC több műsorvezetője kritizálta a döntést

Ugyan a BBC honlapján azzal a címmel jelent meg a bejelentés, hogy „Gary Lineker visszalép a Match of the Day prezentálásától”, Lineker több kollégájával is közölte a bejelentés után, hogy egyáltalán nem önszántából nem fog részt venni a műsorban, hanem ez a csatorna egyoldalú döntése volt.

A bejelentést követően a Match of the Day két állandó szakértője, az Arsenal-legenda Ian Wright és a Newcastle-legenda Alan Shearer is bejelentette, hogy kollégájuk iránti szolidaritásból nem fognak részt venni a műsor következő, szombati adásában.

Alan Shearer és Gary Lineker a Newcastle és a Manchester City 2020-as FA-kupa negyeddöntője alatt – Fotó: Owen Humphreys / Pool via Getty Images
Alan Shearer és Gary Lineker a Newcastle és a Manchester City 2020-as FA-kupa negyeddöntője alatt – Fotó: Owen Humphreys / Pool via Getty Images

A BBC döntését a csatorna több jelenlegi és korábbi műsorvezetője is bírálta. Richard Osman, aki az elmúlt években több műveltségi vetélkedőt is vezetett a brit közmédia csatornáin, „szánalomra méltónak” nevezte munkáltatója döntését, amit Dan Walker, a BBC One reggeli műsorának korábbi műsorvezetője is kritizált, aki időnként Lineker helyettese is volt a Match of the Dayben.

A brit közmédia döntése amiatt is visszás, mert korábban több műsorvezetőjük (például Andrew Neil, a BBC korábbi első számú politikai műsorvezetője és Alan Sugar, az Apprentice sztárja) is nyíltan állást foglalt a jelenlegi konzervatív kormány és a brexit mellett, illetve a Munkáspárt és a szakszervezetek ellen, ám őket nem függesztették fel miatta.

A BBC-t amiatt is kritika érte, hogy sokkal több adásidőt szántak Lineker tweetjére, mint arra, hogy részletesen kielemezzék az emberi jogi szempontból igencsak véleményes törvénytervezetet.

Lineker nem először kerül bajba a kormányt kritizáló bejegyzései miatt

Lineker a valaha volt egyik legjobb angol futballistának számít. 80 válogatott meccsen 48 gólt rúgott, az 1986-os világbajnokságon pedig a legjobb góllövőnek járó aranycipőt is megszerezte. Pályafutása során játszott a Barcelonában, a Tottenhamben és a Leicesterben is.

Lineker gólt lő a lengyelek ellen az 1986-os vb-n – Fotó: Staff / AFP
Lineker gólt lő a lengyelek ellen az 1986-os vb-n – Fotó: Staff / AFP

1999 óta ő a Match of the Day vezető műsorvezetője, ráadásul a brit közmédia legjobban fizetett műsorvezetőjének számít. 2021-ben összesen 1,35 millió fontot, azaz közel 600 millió forintot keresett a Match of the Day, illetve a foci-Eb műsorvezetésével.

Nem a mostani az első alkalom, hogy bajba kerül politikai véleménynyilvánításai miatt. Az elmúlt években több alkalommal is nyíltan kritizálta a kormányon lévő Konzervatív Pártot és döntéseiket. Főként a brexittel és a bevándorláspolitikával kapcsolatban.

Legutóbb azután figyelmeztették az irányelvek áthágása miatt, hogy egy tavaly februári tweetjében arról érdeklődött, hogy a Konzervatív Párt vissza tervezi-e adni a hozzájuk beérkező több millió fontnyi orosz adományokat Ukrajna orosz invázióját követően.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!