Visszavonják Grúziában a tömegtüntetéseket kiváltó ügynöktörvényt

2023. március 9. – 16:19

Másolás

Vágólapra másolva

Visszavonta a grúz kormánypárt azt a törvényt, ami „külföldi ügynöknek” bélyegez minden civil szervezetet és médiumot Grúziában, amely költségvetésének 20 százalékánál magasabb arányban működik külföldi támogatásokból, írja a BBC.

A kormányzó Grúz Álom párt közleménye szerint azért vonta vissza „feltétel nélkül” a parlament által első olvasatban elfogadott törvényt, mert a társadalom minden csoportjáért felelősek, ezért szeretnék a lépéssel „csökkenteni a társadalmi szembenállást”.

Ez viszont nem biztos, hogy sikerül, az ellenzéki pártok ugyanis nem állnának le az utcai tüntetésekkel. Világos forgatókönyvet várnak arra a kormánypárttól, hogyan vonnák vissza a törvényt, és követelik a napokban letartóztatott tüntetők szabadon engedését.

Tüntető a rendőrsorfallal szemben Tbilisziben 2023. március 9-én – Fotó: Zurab Javakhadze / Reuters
Tüntető a rendőrsorfallal szemben Tbilisziben 2023. március 9-én – Fotó: Zurab Javakhadze / Reuters

Az ügynöktörvény ellen több ezren tüntettek a napokban Tbilisziben és más városokban, az ellenzői szerint ugyanis a javaslat az oroszországi, „külföldi ügynökökről” szóló törvényre hasonlít. Az ellenzék autoriter fordulatról beszélt, a demonstrálók pedig a törvény mellett Oroszország ellen is éles kritikákat fogalmaztak meg: több transzparensen feltűntek oroszellenes szlogenek, a grúz és az EU-s zászlók mellett pedig ukrán zászlókat is lehetett látni.

A grúz belügyminisztérium „rendkívül erőszakosnak” nevezte az órákig tartó összecsapásokat, a hatóságok pedig vízágyúkat és könnygázt is bevetettek a tüntetők ellen, akik közül legalább 66 embert vettek őrizetbe.

A törvény nemzetközi kritikát is kiváltott: bár Irakli Garibasvili grúz miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy a külföldi ügynökökkel kapcsolatos intézkedések „megfelelnek az európai és a nemzetközi szabványoknak”, az Európai Unió tisztviselői elítélték, és az uniós értékekkel összeegyeztethetetlennek nevezték a törvénytervezetet. A grúziai uniós delegáció közleményben üdvözölte a visszavonást, és arra kérte a politikai vezetőket, hogy folytassák az EU-párti reformokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!