Fehér Ház: A Fox News műsorvezetője, Tucker Carlson nem hiteles

2023. március 9. – 05:55

Másolás

Vágólapra másolva

A Fehér Ház „hiteltelennek” nevezte a Fox News műsorvezetőjét, Tucker Carlsont, miután az a 2021-es zavargásokról olyan felvételeket tett közzé, amivel a Capitolium ostromában résztvevőket „békés hazafiaknak” állította be.

Carlsonnak Kevin McCarthy republikánus házelnök hozzáférést adott az amerikai Capitolium biztonsági kameráinak mintegy 40 ezer órányi felvételéhez. Ezeket válogatta úgy össze, hogy a saját állítását igazolja. Szerinte a felvételek „meggyőző” bizonyítékok, amikből kiderül: a demokraták és a január 6-át vizsgáló képviselőházi bizottság hazudott az amerikaiaknak a Capitolium ostromának eseményeiről.

A Fox News műsorvezetőjét a héten a Capitoliumi Rendőrség, a demokrata törvényhozók és egyes republikánusok is élesen bírálták. A BBC azt írja, hogy a Fehér Ház ritkán bírálja név szerint az újságírókat, de szerdán Andrew Bates, a Fehér Ház szóvivője is egyetértett a kritikusokkal:

„Egyetértünk a Capitoliumi Rendőrség vezetőjével és a kétpárti törvényhozók széles körével, akik elítélték az alkotmányunk és a jogállamiság elleni példátlan, erőszakos támadás hamis ábrázolását – amely rendőrök életébe került.

Egyetértünk azzal is, amit a Fox News saját ügyvédei és vezetői most már többször is hangsúlyoztak több bíróság előtt: Tucker Carlson nem hiteles.”

Az ügy előzménye, hogy Donald Trump egyik jogásza, Sidney Powell a 2020-as amerikai elnökválasztás után azt állította, bizonyítéka van arra, hogy a Dominion nevű cég szavazógépeivel Joe Biden elcsalta a választást. 2020 novemberében Powell rendszeres vendége volt a legnépszerűbb amerikai hírtévé, a Fox News különböző műsorainak, a Dominion pedig a csatornát és a jogászt is beperelte, mert szerintük hazugságokkal rossz hírnevüket keltették. A per tétje egyrészt 1,3 milliárd dollár, másrészt az, hogy hogyan és mennyire büntethető egy médium álhírekért. Mindenesetre az már kiderült: a Fox Newsnál pontosan tudták, hogy a választási csalásos történetük nem igaz, mégis kitartottak a narratíva mellett.

Az ügy legújabb beadványai szerint a Fox egyik legismertebb műsorvezetője, Tucker Carlson két nappal azelőtt, hogy az exelnök támogatói megrohamozták az amerikai törvényhozás épületét, egy sms-ben fejtette ki, hogy mennyire gyűlöli Trumpot.

A cég és a Fox News peréről ebben a cikkben írtunk részletesen február végén.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!