A MÁV ellen ítélt az EU bírósága, mert uniós jogot sértett a pihenőidővel

2023. március 2. – 14:08

A MÁV ellen ítélt az EU bírósága, mert uniós jogot sértett a pihenőidővel
Három összekapcsolt KISS emeletes motorvonat 1200 utassal elindul a Nyugati pályaudvarról 2023. február 25-én – Fotó: MTI / Lakatos Péter

Másolás

Vágólapra másolva

A MÁV-START ellen ítélt az Európai Unió Bírósága kedden. Egy mozdonyvezető támadta meg a magyar vasúttársaságot a Miskolci Törvényszéken, mert a cég nem adta ki neki a legalább tizenegy óra egybefüggő napi pihenőidőt – ami 24 óránként egy uniós irányelv miatt járt neki – közvetlenül a heti pihenőideje előtt. A MÁV-START arra hivatkozott, hogy a kollektív szerződés jóval hosszabb minimális heti pihenőt ír elő, mint az uniós szabály, így a döntése egyáltalán nem érinti hátrányosan a munkavállalóját.

A Miskolci Törvényszék többek között azt kérdezte az EU bíróságától, hogy az irányelv értelmében a heti pihenőidővel egybefüggően kiadott napi pihenőidő a heti része-e. Az uniós ítélet leszögezi, hogy a két jog különáll és más a célja. Az olyan helyzet, amelyben a heti pihenőidő része lenne a napi, megfosztaná lényegétől az utóbbihoz való jogot. Attól még, hogy több heti pihenőidő járt a dolgozónak a magyar, mint az uniós szabályok alapján, nem lehet megfosztani az irányelvben biztosított más jogoktól.

Az ítélet nem jelenti az ügy végét. Az előzetes döntéshozatali eljárással a tagállami bíróságok az előttük lévő jogvitában kérhetik az EU jogának értelmezését, de a nemzeti bíróság feladata, hogy az uniós ítélet alapján elbírálja az ügyet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!