Nyolc év börtönbüntetésre ítélték a skót transznemű erőszaktevőt

2023. február 28. – 14:56

Másolás

Vágólapra másolva


Nyolc év börtönre ítélték a transznemű Isla Bryson, aki a glasgow-i Legfelsőbb Bíróság vádja szerint megerőszakolt két nőt, amikor még férfi volt, és Adam Graham volt a neve – írja a SkyNews. A 31 éves Bryson 2016-ban és 2019-ben erőszakolt meg egy-egy nőt, akikkel az interneten ismerkedett össze. Bryson a bíróságon tagadta a vádakat, de végül mindkét esetben bűnösnek találták.

Az ítélet kihirdetésekor a bíróság elismerte, hogy Isla Bryson gyermekkorában elszenvedett traumáinak köze lehetett a tetteihez, azonban „ez nem mentség arra, hogy két nőt is megerőszakolt évekkel ezelőtt” – tette hozzá a bíróság. Az ítélet szerint a börtönbüntetés mellett Brysont a szexuális bűnözők nyilvántartásába is felvették.

Brysont a januári letartóztatása után a Cornton Vale-ben, Skócia egyetlen kizárólag nők számára fenntartott börtönében helyezték el, amin többen felháborodtak. „Tekintettel a közvélemény és a parlament érthető aggodalmára ebben az ügyben, megerősíthetem, hogy ezt a foglyot nem a Cornton Vale női börtönben fogják fogva tartani. Remélem, ez biztosítékot nyújt a nyilvánosság számára” – jelentette ki korábban Skócia miniszterelnöke, Nicola Sturgeon.

Bryson elhelyezésének ügyében Keith Brown igazságügyi miniszter rendelt el egy sürgős felülvizsgálatot, aminek következtében a 31 éves transznemű erőszaktevőt áthelyezték egy férfi elkövetőknek fenntartott börtönbe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!